A hajóroncs, ami nem győz ajándékozni

Oké, bevallom — sosem gondoltam volna, hogy valaha izgatottan olvasok majd ókori szurokról. De maradj velem, mert a kutatók épp most fedeztek fel valami egészen elképesztőt egy római hajóroncs bevonataiban, ami nagyjából 2200 éve süllyedt el.

A roncsot Ilovik-Paržine 1 néven ismerjük, és 2016-ban találták meg Horvátország partjainál. Az archeológusok azóta tanulmányozzák, de egy friss elemzés — ami a Frontiers in Materials című lapban jelent meg — most igazi meglepetéseket tárt fel.

Szurokkal a víz ellen

Az ókori hajóknál komoly problémát jelentett a víz, a só és a tengeri élősködők, amik szívesen rágták a fa hajótesteket. Évezredeken át fenyőgyantából készült természetes szurkot és szurokot használtak vízálló bevonatként.

Dr. Armelle Charrié, a francia Tömegspektrométeres Laboratórium archeometrusa viszont rámutatott: a kutatók eddig alig foglalkoztak ezekkel a védőanyagokkal. A fára és a rakományra koncentráltak, miközben figyelmen kívül hagyták azt, ami ténylegesen összetartotta a hajót.

Charrié csapata úgy döntött, megváltoztatja ezt. Megvizsgálták a roncs védőbevonatát, és két különböző típust találtak: sima fenyőszurkot és fenyőszurok-méhviasz keveréket. Az ókori görögök ezt „zopisszá"-nak nevezték. A viaszos verzió könnyebben felvihető volt melegen, és rugalmasabb bevonatot adott. Elég okos, nem?

Palin, az időgép

És most jön a igazán érdekes rész. Mivel a szurok természetesen ragadós, behaves mint egy természetes csapda a levegőben szálló pollen számára. A kémia varázslatának köszönhetően ez a pollen évezredekig megőrződik.

A hajó bevonataiban rekedt pollen vizsgálatával a kutatók gyakorlatilag belepillanthattak abba a növényzetbe, amely a szurok készítése vagy felhordása helyén létezett. A pollen mediterrán tájat jelzett: magyaltölgyes erdőket, fenyőfákat és azt a jellegzetes mediterrán cserjést, amit matorralnak hívnak — olajfa és mogyoró bozótossal.

A исследователи emellett éger és kőris pollenjét is megtalálták — ezek a folyópartokon és tengerpartokon nőnek. És itt jön a java: luc- és bükkpollen nyomai is felbukkantak, vagyis olyan fáké, amelyek a hegyvidéken élnek. Ez arra utal, hogy a szurok valószínűleg olyan helyről származik, ahol a hegyek találkoznak a tengerrel — például a horvát tengerpart egyes részein.

A javítások, amik mindent megváltoztatnak

De talán a legérdekesebb felfedezés az volt, hogy ezt a hajót élete során négy-ötször újra bevonhatták. A hajó farán és középső részén egyazon anyag maradt, de az orr-részen három különálló réteget találtak.

Ez pedig azt jelenti: a hajót többször is javították, valószínűleg különböző kikötőkben a Földközi-tenger körül.

Korábbi kutatások szerint a hajót a mai olasz Brindisi közelében építhették. Ám egyes javítóanyagok ehhez a területhez illeszkednek, míg másokat inkább a végső elsüllyedés helyéhez közel adhattak fel.

Charrié professzor asszony megjegyezte: bár nyilvánvalónak tűnik, hogy a nagy távolságokat bejáró hajóknak javításokra volt szükségük, bizonyítani ezt rendkívül nehéz. A pollenelemzés viszont hirtelen sokkal könnyebbé tette ezt a munkát.

Miért fontos ez?

Őszintén szólva, több okból is jelentős ez a felfedezés.

Először is: kiderül, hogy az ókori mediterrán tengerészek nem csak sodródtak ide-oda — aktívan karbantartották hajóikat hatalmas távolságokon át. Ez az ő tengeri műveleteik és ellátási hálózataik komplexitásáról árulkodik.

Másodszor: emlékeztet minket, hogy az archeológiának még rengeteg felfedezetlen története van. Generációkon át tanulmányoztuk az ókori hajókat, mégis figyelmen kívül hagytuk a biológiai titkokat, amelyek védőbevonataikban őrződtek meg. Mindig van több felfedeznivaló, ha a megfelelő helyen keressük.

És végül? Imádom, hogy foghatunk egy darab ókori szurkot, elemezhetjük a molekuláris szerkezetét, és gyakorlatilag visszautazhatunk az időben, hogy lássuk, milyen fák nőttek a közelben 2200 éve. A tudomány néha igazán varázslatos.