A hang, ami elindított egy összeesküvés-elméletet
Meséljek nektek az egyik kedvenc tudományos rejtélyemről? Ígérem, a végkifejlet kielégítő lesz, még ha kevésbé izgalmas is, mint amilyen elméleteket az emberek kitaláltak.
1997-ben a NOAA kutatói a Csendes-óceán déli részén dolgoztak, hidrophonekkal figyelték az óceánfenéken zajló vulkáni tevékenységet. De nem vulkánokat találtak. Hanem valamit, amitől mindenki megállt és kaparta a fejét.
Hangos volt. Nagyon hangos. Olyan hangos, hogy a szenzorok az egész Csendes-óceánon keresztül érzékelték — több mint ötezer kilométeren át. "The Bloopnak" nevezték el, ami ugyan úgy hangzik, mint amikor megütközöl a lábujjadon, de higgyétek el, ez sokkal menőbb annál.
Szóval... mi volt ez?
Itt kezdődik a móka. A Bloop frekvenciája nagyon hasonlított ahhoz, amit egy élő lény produkálna. Talán egy bálna? De itt jön a probléma: a kék bálna a Földön valaha élt legnagyobb állat, és még az sem képes ekkora hangot kiadni. A Bloop erőssége nagyjából kétszer akkora állatra utalt, mint egy kék bálna.
És akkor az internet elkezdett őrülni. Voltak, akik ésszerűen azt mondták, talán egy felfedezetlen fajról van szó — az óceánjaink még mindig elég titokzatosak. A bojtosúszójú hal például 66 millió éven át volt kihaltnak gondolva, amíg 1938-ban egy halász hálójába nem akadt egy. Ha az megtörténhetett, miért ne lehetne valami óriási a mélyben?
Aztán voltak a kevésbé ésszerűek is (az én kedvenceim), akik rámutattak, hogy a Bloop koordinátái gyanúsan közel vannak R'lyehhoz — H.P. Lovecraft képzeletbeli elsüllyedt városához, ahol a csápos szörny, Cthulhu várakozik a feltámadásra. Egyesek komolyan gondolták, hogy véletlenül egy ősi tengeri isten hangját rögzítették.
Mások a kolosszális tintahalra fogadtak — egy igazi lény, ami elérheti a 14 métert — de a tudósok ezt elutasították, mert a tintahalaknak egyszerűen nincs meg az a biológiai felszerelésük, ami ekkora hangot elő tudna állítani.
Az unalmas (de klassz) igazság
Évekig tartó nyomozás után, miközben a hidrophonekkal egyre közelebb mentek Antarktikához, a NOAA kutatói végül 2005-ben megoldották az ügyet.
Jég volt az. Pontosabban egy jégrezgés — olyan hang, amit hatalmas gleccserek produkálnak, amikor repednek és óriási jégdarabok törnek le róluk. Amikor jéghegyek súrlódnak az óceánfenékhez vagy egymáshoz, ilyen hihetetlenül hangos, alacsony frekvenciájú hangokat hoznak létre, amelyek több ezer kilométert is megtesznek.
Tehát lényegében valahol Antarktika közelében egy igazán, de igazán nagy darab jégnek igazán drámai napja volt, és az egész Csendes-óceán hallotta.
Miért lenyűgöz ez még mindig?
Amit imádok ebben a sztoriban: nyolc évig a Bloop komolyan meg tudta zavarni a tudósokat. Még mindig nem tudjuk pontosan, melyik jéghegy vagy gleccser volt felelős. Csak azt tudjuk, mi volt, nem azt, hogy ki (vagy... mi) volt az.
És őszintén? Ez számomra még csodálatosabbá teszi az egészet. Olyan bolygón élünk, ahol városnyi méretű jégselfek repedhetnek szét, és hangokat produkálhatnak, amelyek egész óceánokon át hallatszanak. Ahol antarktiszi gleccserek omlanak le, és olyan zajokat hoznak létre, amikről, ha nem tudnánk jobbat, megesküdnénk, hogy valami Cthulhu-szerű lény szállítja őket.
A természet furcsa, emberek. És néha a valódi magyarázat csodálatosabb, mint a szörny.