Augusztus 6., 1945 öröksége
Amikor a legtöbben Hirosimára gondolunk, azonnal a pusztulás jut eszünkbe – a tízezernyi halott, az ellapult város, a generációkon át kísértő sugárzás. De van valami, amit sosem gondoltam végig: a bomba nem csak rombolt. Teremtett is.
A romok mélyén a kutatók olyan apró, üveges részecskékre bukkantak, amelyeket mostanában "hiroshimaitnak" neveznek el. Ezek akkor keletkeztek, amikor a nukleáris tűzgolyó mindent elpárologtatott az útjából. Autók, épületek, utcai lámpák, csövek – percek alatt plazmává váltak, majd szilárd anyaggá hűltek vissza. Egyszerűen őrület.
Mit találtak?
Luca Bindi mineralógus, a Firenzei Egyetem kutatója vezetésével a csapat összegyűjtötte és megvizsgálta ezeket a régi részecskéket. A fémes törmelékek nagy része elég átlagos volt – vas-króm ötvözetek, amilyeneket a háztartási gépekben is megtalálsz.
Aztán jött a meglepetés.
Egy apró fémdarabka a törmelékben olyan összetételű volt, amilyet korábban soha nem láttak: vas-szilícium ötvözet, olyan szerkezettel, ami a hagyományos kategóriákba nem sorolható. Nem egészen kvázikristály – azok a matematikailag szimmetrikus, egykor lehetetlennek tartott anyagok –, de nagyon közel jár hozzá. Mintha egy olyan rokonra bukkantunk volna, akiről azt hittük, nem is létezik.
Miért fontos ez?
Amit igazán izgalmasnak találok ebben a felfedezésben: ezt az anyagot nem tudjuk laborban előállítani. Még nem.
A tűzgolyó belsejében az extremális körülmények egyszerűen elképesztőek voltak – a hőmérséklet közel 7700 Celsius-fokig ugrott, ami bármely ismert anyagot azonnal megolvaszt. Minden a nullpont körül egyszerre párolgott el, majd felfoghatatlan sebességgel hűlt vissza. Normális körülmények között a fémek lassan hűlnek, kiszámítható kristályszerkezetet alkotnak. De ez? Ez egy villámgyors hűtési folyamat volt, amely az atomokat olyan elrendezésbe zárolta, amit egyszerűen nem tudunk visszaállítani.
Gondolj bele: a világon ez az egyetlen természetes előfordulása ennek az anyagnak. Egyszer keletkezett, egy augusztusi reggelen 1945-ben, és azóta ott ült a romok között, várt arra, hogy valaki elég közelről megnézze.
Betekintés a szélsőséges környezetekbe
Amit a legérdekesebbnek találok ebben a kutatásban, az a planetáris tudományokhoz való kapcsolódása. Kvázikristályokat meteoritokban is találtak már – ősi aszteroidabecsapódások töredékeiben, amelyek saját szélsőséges, rövid életű körülményeiket hozták létre. Most pedig bizonyítékunk van arra, hogy hasonló struktúrák atomrobbanásokban is kialakulhatnak.
Ez azt jelenti, hogy az atomkísérleteink akaratlanul is bepillantást engednek azokba az erőszakos, nagy energiájú eseményekbe, amelyek a Naprendszert formálták. Az a fizika, ami a nukleáris tűzgolyóban zajlott, milliárd évekkel ezelőtt is működhetett, amikor aszteroidák csóródtak a Földbe és más bolygókba.
Van valami egyszerre szomorú és mély ebben az összefüggésben. Az emberiség által valaha kioldott legpusztítóbb erő épp a kozmosz alapvető folyamatairól tanít minket.
A nagy kép
Persze nem írhatok erről anélkül, hogy ne említeném a nyilvánvalót: ez a felfedezés az emberiség egyik legborzasztóbb háborús cselekedetéből származik. 1945 augusztus 6-án több mint hetvenezren haltak meg azonnal. Sugárbetegségben sokan további napokig, évekig szenvedtek. A hiroshimaitok azért léteznek, mert ez a tragédia megtörtént.
Kellemetlen feszültség van itt – tudományos kíváncsiság azokkal az anyagokkal kapcsolatban, amelyek tömeges halálból születtek. Mégis azt gondolom, hogy értéket ad az, ha megértjük, mi történt, minden apró részletét, még a mikroszkopikusat is. A Trinity-teszt (az első atombomba robbantása, egy hónappal Hirosima előtt) hasonló anyagokat hozott létre a tritinitben, abban a zöldes, üveges anyagban, ami az új-mexikói tesztterületen maradt. Ezek nem csak tudományos kuriózumok – forensics bizonyítékok arról, mit művelnek valójában a nukleáris robbanások.
Mi következik?
Bindi és csapata szerint még sok mindent tanulhatunk ezekből az anyagokból – olyan betekintések, amelyek akár a jövő anyagainak tervezését is befolyásolhatják. Ez egy nagy "akár", de imádom, hogy a tudomány folyton meglep minket. Még mindig új dolgokat fedezünk fel 79 évvel ezelőtti eseményekről.
És őszintén, ez része annak, ami a tudományt oly gyönyörűvé teszi. Néha a legváratlanabb helyeken, a legváratlanabb helyeken bújnak meg a leglenyűgözőbb felfedezések – még a tragédia hamvaiban is.