Na, ezt muszáj megosztanom veletek – az egyik legdurvább tudományos hír, amivel idén találkoztam. Szóval a helyzet a következő: kutatók most épp California földrengés-történetét elemzik, egészen az elmúlt ezer évre visszamenőleg. És amit találtak... hát, őszintén szólva kicsit azért nyugtalanító.
De egyben döbentesen izgalmas is, ha érdekel, hogyan működik ez a bolygó.
Mi fajul a mélyben
A lényeg röviden: földrengés akkor történik, amikor a Föld kérge hirtelen elmozdul a törésvonalak mentén. Képzeld el úgy, mint két puzzle-darab, ami egymáshoz dörzsölődik, aztán egyszer csak – PATT – elengedi a felgyülemlett nyomást.
Dél-Kaliforniában két nagyobb szereplő van ebben a táncban: a San Andreas törésvonal és a San Jacinto törésvonal. Együtt ők viselik a tektonikus mozgások nagy részét. Viszonylag csendesek voltak azóta, hogy 1857-ben egy masszív, 7.9-es magnitudójú földrengés rázta meg a régiót.
Csendesek, de nem nyugodtak. A nyomás gyülemlett. És gyülemlett. És gyülemlett.
Az érdekes földrajz: Cajon Pass
Na de itt jön a érdekes rész. Los Angeles északkeleti felén van egy hely, amit Cajon Passnak hívnak. Itt a két törésvonalrendszer kellemetlenül közel kerül egymáshoz. Geológiailag kaotikus terület – mintha két autópálya rövid szakaszon összefolyna.
A tudósok régóta ezen gondolkodnak: ha egy nagy földrengés elkezdődik az egyik törésvonalon, vajon ott is marad? Vagy átugorhat a másikra, és sokkal nagyobb katasztrófát okozhat?
Bemutatom az "Földrengéskaput"
Egy új kutatás, Dr. Liliane Burkhard vezetésével a Berni Egyetemen, friss szemmel vizsgálta meg ezt a kérdést. A csapata egy számítógépes modellt épített, ami 1000 évnyi földrengés-tevékenységet szimulált ezen a törésvonal-rendszeren. Mindent beletápláltak: üledékrégégek radiokarbonos kormeghatározását, fagyűrű-elemzéseket, történelmi beszámolókat a talaj-repedésekről.
És itt jön a cool rész: kiderült, hogy a Cajon Pass úgy viselkedik, mint egy "földrengéskapu."
Nem olyan kapu, ami egyszerűen nyílik vagy zárul. Inkább olyan, mint egy közlekedési light. Néha megállítja a repedéseket. Néha átengedi őket.
A kulcs nem az, mennyi feszültség van a törésvonalakon. Hanem az, mennyire hasonló a feszültségszint a két rendszer között.
Ha mindkét törésvonalon magas a feszültség ÉS azok közel azonosak? Akkor jönnek azok a ruptúrák, amik keresztülrobognak az csomóponton és mindkét rendszert érintik. Gondolj csak az 1812-es Wrightwood földrengésre, ami egyetlen hatalmas eseményként szakította át mindkét törésvonalat.
Ha viszont eltérőek a feszültségszintek? A repedés inkább megáll a hágónál – ahogy az 1857-es földrengésnél is történt.
Az aggasztó számok
Szóval hol állunk most?
A modell szerint a San Jacinto-Bernardino szakasz feszültsége elérte a 3.6 MPa-t – ez magasabb, mint amit az ezeréves szimuláció során bármikor regisztráltak. A szomszédos San Andreas szakasz 2.8 MPa-nál jár.
És itt a csavar: mindkét szakaszon magas és hasonló feszültségszintek mérhetők. Ez pontosan az a konfiguráció, ami történelmileg megelőzte a több-törésvonalas földrengéseket.
„Tehát nem csak az aggasztó, hogy a feszültségek történelmi csúcsot döntenek" – mondta Dr. Burkhard. „Hanem az is, hogy a rendszer pontosan olyan állapotban van, ami a legnagyobb, legpusztítóbb eseményekhez vezetett a múltban."
Mit jelent ez nekünk?
Nézzétek, nem akarok pánikot kelteni. De azt gondolom, ez a kutatás jó emlékeztető: az, hogy „még nem volt nagy földrengés egy ideje", nem jelenti azt, hogy „könnyű egy jön majd".
A Föld nem emberi időbeosztás szerint működik. A nyomás közel 170 éve gyülemlik. A kapu úgy tűnik, éppen átengedő állapotban van.
Ez nem mondja meg, mikor jön a következő nagy – a földrengés-előrejelzés gyakorlatilag még mindig lehetetlen. De azt elárulja, hogy ha jön, a feltételek egy potenciálisan katasztrofális eseményhez állnak össze.
Szóval talán ma épp jó nap lenne átnézni a készletségi csomagot, feleleveníteni a családi tervet, és értékelni, mennyire vad valójában a bolygónk geológiája.
A tudomány néha megnyugtat. Néha libabőrt okoz. Ez a kutatás nálam mindkettőt.