A dinoszaurusz-összehasonlítás, amire senki nem kért fel
Van egy dolog, ami éjszakánként ébren tart — és úgy értem, "fascináló tudomány" értelemben, nem pedig pánikból. Hatszonhat millió éve egy hatalmas aszteroida elpusztította a dinoszauruszokat. Tíz-tizenöt kilométer széles volt. Ez olyan, mintha egy egész kisváros zuhanna le az űrből.
A vicces rész? A dinoszauruszok nem azonnal haltak meg az ütközéstől. A legtöbbjük egyszerűen megfagyott és éhen halt, miközben a korom és por eltakarta a napot, és a Föld jéghellá változott. Ez valószínűleg elég sokáig tartott.
Szóval ugyanez velünk is megtörténhet?
Azok az aszteroidák közelebb vannak, mint gondolnád
Májusban egy 2026 JH2 jelű aszteroida surrogott el mellettünk mindössze nyolcvanezer kilométerre. Ez gyakorlatilag kozmikus mellényzseb-passzolás — nagyjából a Hold-távolság negyede. És itt jön a kellemetlen rész: ezek az aszteroidák, amiket követni tudunk. De ott vannak még ezernyi mások, amiket még fel sem fedeztünk.
A jó hír? 2022-ben a NASA tényleg sikeresen megváltoztatta egy aszteroida pályáját azzal, hogy belevágott egy rakétával. Szóval van némi elképesztő deflectáló technológiánk.
A rossz hír? Egy 2019-es tanulmány szerint egy tömeges kihalást okozni képes aszteroida (mondjuk három mérföldnél szélesebb) nagyjából hatmillióévente ütközik a Földdel. Tehát statisztikailag valószínűleg nem épp a mi életünkben.
De ami engem igazán foglalkoztat: lényegében kozmikus rulettet játszunk, csak a pisztoly már egymillió éve fel van töltve, és mi csak most vettük észre.
A Nagy Szűrő: Kudarcra vagyunk ítélve?
Itt kezd igazán filozofikus lenni a történet. Egyes kutatók a "Nagy Szűrő" elméletét favorizálják — azt az elképzelést, hogy vannak bizonyos létezési akadályok, amiket a civilizációknak muszáj megugraniuk, mielőtt űrhajózó társadalmakká válnának.
Gondoljunk bele: ha az univerzum ilyen hatalmas, akkor hol vannak az összes idegenek? Egyik magyarázat szerint az intelligens élet rendszeresen önmegsemmisítődik, mielőtt elérné a csillagokat. Jajj.
Mi lehet a mi szűrőnk? Atomháború, járványok (kapcsunk egy ízelítőt nemrég), klímakatasztrófa, vagy — és ez az, ami a futuristákat éjszakánként ébren tartja — olyan fejlett mesterséges intelligencia, ami úgy dönt, nincs szüksége ránk.
Személyesen a "ne építsünk szuperintelligens robotokat, amik könnyen kényelmetlennek találhatják az emberiséget" csapatban vagyok, de ez csak az én véleményem.
A Nap előbb-utóbb mindannyiunkat megöl (de ne most aggódj miatta)
Íme, egy kis perspektíva, ami vagy megnyugtató, vagy rémisztő, attól függően, milyen hangulatban vagy: a Nap egyszer meg fog halni. Nagyjából ötmilliárd év múlva a kedves szomszédcsillagunk vörös óriássá fog tágulni, és lehet, hogy egyszerűen bekebelezi a Földet.
De őszintén? Ez olyan távoli, hogy szinte felesleges aggódni miatta. Addigra, feltéve ha előtte nem semmisítjük meg magunkat, valószínűleg már más csillagrendszereket is kolonizáltunk. Vagy talán már csak nagyon fejlett digitális tudatok lebegünk majd az űrben. Ki tudja?
Az univerzum is meghalhat (Igen, komolyan)
Rendben, most jön az igazán fejtörő rész. Attól függően, melyik kozmológiai modellt követjük, az egész univerzum is végleg véget érhet egyszer.
Egyes tudósok a "Nagy Fagy" mellett érvelnek — ahol az univerzum folyamatosan tágul, míg minden olyan messze kerül egymástól, hogy a csillagok sem tudnak keletkezni, és minden hideg, sötét semmibe fonnyad. Mint amikor egy aksi végleg kimerül.
Mások a "Nagy Zúzás" elméletét favorizálják, ahol a gravitáció végül minden visszahúzza egyetlen pontba — lényegében megfordítva a Nagy Bummot. Képzeld el, ahogy az egész univerzum összeomlik egyetlen kozmikus ponttá végtelen sűrűséggel. Nem semmi, mi?
Van aztán a "Nagy Pattintás" hipotézis is, ami szerint az univerzum végtelen ciklusokban tágul és húzódik össze. Lehet, hogy mi épp egy végtelen hurok egyetlen iterációjában vagyunk.
Akkor mi a verdikt?
Őszintén? A legvalószínűbb forgatókönyv az emberiség kihalására valószínűleg valami olyan, amit még ki sem gondoltunk. A történelem során azok a dolgok, amik tényleg civilizációkat töröltek el, ritkán azok voltak, amik miatt az emberek aggódtak akkoriban.
De itt van az én véleményem: mi vagyunk az első faj a Föld történetében, amelyik tényleg képes megérteni ezeket a kockázatokat. Ez vagy rémisztő, vagy felhatalmazó, attól függően, hogyan nézed.
Talán a valódi kérdés nem az, hogy "hogyan fogunk véget érni", hanem az, hogy "mit fogunk tenni ez ügyben?" Mert a dinoszauruszokkal ellentétben nekünk van technológiánk, tudományunk és megfontolási képességünk arra, hogy tervezzünk olyan fenyegetéseket, amik még meg sem történtek.
Ez ad nekem némi reményt, őszintén szólva. Persze, az univerzum hatalmas és közönyös, és valószínűleg hemzseg a lehetőségektől, amiknek köszönhetően megszűnhetünk. De mi is elég leleményesek vagyunk, amikor összpontosítunk.
Most pedig ha meghallgattok, utánanézek, hogy van-e valami aggasztó aszteroida, ami ezen a héten elhalad a Föld mellett. Hogy megnyugodjak. Semmi esetre sem azért, mert az elmúlt órában az egzisztenciális fenyegetésekről filozofáltam.