Képzeld el, hogy építőmunkás vagy. A feladatod? Segíteni egy új gázvezeték lefektetésében a Balt-tengerben. Nem éppen a kalandregények ihlette élmény, igaz?
Nos, néha az univerzum váratlan fordulatot tartogat.
Pontosan ez történt, amikor a németországi Greifswaldi-öbölben dolgozó munkások nemrég valami csodálatos leletet találtak a zavaros víz alatt: egy 17. századi hajós roncsot, amelynek maradványai között horgonyok, szerszámok, kötelek és egy valóban rejtélyes tárgy is volt, amely fejtörést okoz a régészeknek.
Verseny az idővel
Amikor a roncs először felbukkant, a kutatók tudták, hogy gyorsan kell cselekedniük. Az építőcsapatok már már mozgósították erőiket egy új cseppfolyósított földgáz (LNG) gázvezeték lefektetésére, és minden eltelt nap növelte a kockázatot az ősi hajó maradékára.
Így gyorsan összeállítottak egy búvárcsapatot, és azonnal munkába álltak.
Tizenkét intenzív napon át öt bátor búvár 22 alkalommal merült le 25 láb (kb. 7,6 méter) mélyre a sötét, iszapos vízbe, hogy megmentse, amit csak tudott, mielőtt az építési munkálatok miatt le kellett állniuk. Ez az elkötelezettség, emberek. Képzeljétek el, hogy munkaidőtök nagy részét közel nulla látótávolságú vízben töltitek, puha iszapban keresgélve, miközben a leadási határidő szó szerint közelebb kerül minden eltelt órával.
Munkaidejük végéig 60 leletet sikerült felhozniuk. Hatvan darabja egy olyan kirakónak, amely közel 400 éve pihent a tengerfenéken.
Átfedéses hajóépítés: a régi, bevált módszer
A búvárok a hajótest darabjait találták meg, és itt válik igazán érdekessé a dolog a hajóépítés szerelmesei számára. Ez a hajó átfedéses (clinker-built) technológiával készült – ami alapvetően olyan, mint amikor a házak tetőfedő cserépeit egymásra átfedve helyezik el.
A deszkák egymást átfedték, és vasszögekkel rögzítették őket, majd kátránnyal tetták vízzáróvá. Ez egy ügyes rendszer volt, amely a hajókat erőssé és vízzáróvá tette, és így építették a vikingek és a Balt-tengeri hajósok generációi a járműveiket.
A faanyag dendrokronológiai (fagyűrű-alapú) datálása alapján a kutatók megállapították, hogy a fát 1615 és 1639 között vágták ki. Tehát ez a kis hajó éppen akkor szelte a hullámokat, amikor a Harmincéves Háború pusított Európában – elég viharos idő volt a tengeren, ha engem kérdeztek.
„Elveszett cipotalpak”? Miért nem csodálkozom?
A leletek között voltak olyan tárgyak, amelyekre számítani lehetett: horgonyok, kötelek, a hajótest darabjai. De aztán ott voltak a... cipotalpak. Kettő darab, bőrszíjakkal együtt, egyszerűen csak ott hevertek a tengerfenéken.
Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de én valami mélyen emberi dolgot látok ebben. Valahol azon a hajón valaki elveszítette a cipőt. Talán egy vihar során. Talán amikor egy tűz elől menekültek, amelynek a kutatók szerint végül a hajó elsüllyedését köszönhettük. És ezek a talpak közel négy évszázadon át pihentek az iszapban, várva, hogy valaki megtalálja őket.
Van valami, ami