Ki gondolta volna, hogy a moha ennyire érdekes?

Hadd legyek őszinte. Ezt a cikket megelőzően azt mondtam volna, hogy a moha az a zöld izé, ami a sziklákon nő, és jól mutat a kertben. Nem épp a legizgalmasabb élőlény a Földön, ugye?

Na de kapaszkodj meg, mert a tudósok most valamit találtak a mohában, ami teljesen átírta ezt a szerény kis növényről alkotott képemet.

Egy Andrew Adamatzky nevű informatikus úgy döntött, elektródákat szúrt egy csomó mohába, és megnézte, mi történik. És hát, váratlan dolgot talált.

A világ legkevésbé értékelt úttörője

A moha nem háttérdíszlet. Ez a parányi növény körülbelül 470 millió éve van a szárazföldön – jóval azelőtt, hogy a dinoszauruszok, a virágok, vagy bármi olyan zöld megjelent volna, amit ma felismernénk.

Ő az eredeti meghódító. Ha csupasz szikla van, amin semmi sem nő, a moha megjelenik, lebontja, és talajt teremt, hogy aztán a cifrább növények is beköltözhessenek. Elég szerény feladat egy ennyire ősi organizmusnak.

De itt a csavar – a tudósok soha nem gondolták, hogy a moha bármi érdekeset csinál. Nincs szeme, idegrendszere. Csak... ott van. Lassan növekszik. Zöldell.

Vagy eddig így gondoltuk.

Mi történik, ha bekábelezel egy mohafüvet?

Adamatzky, a University of the West of England, Bristol munkatársa ki akarta deríteni, hogy a mohának vannak-e elektromos titkai. Ezért úgy cselekedett, ahogy minden kíváncsi tudós: fogott egy adag közönséges brit mohát (konkrétan Brachythecium rutabulum – ez a hivatalos neve az egyszerű közönséges lómohának), nyolc elektróda-párt szúrt bele úgy másfél centi távolságra egymástól, eloltotta a villanyt, nedvesen tartotta, és figyelt.

Egy teljes héten át.

nagyjából ötmillió elektromos megfigyelés.

El tudod képzelni ezt a türelmet? Én alig bírom kivárni, amíg a kávém elkészül.

És mit talált?

Itt jön a java. A moha nem csak ült ott, mint egy növény. Elektromos jeleket lőtt ki. Nem véletlenszerű zaj volt, hanem strukturált jelek, egyértelmű mintázatokkal – gyors tüskék, közepes tüskék, lassú tüskék, mind átterjedt a mohán, mint valami növényi beszélgetés.

Gondolj bele egy pillanatra. Elektromos jelek. Mozognak egy mohacsomón keresztül. Időzítési mintázatokkal, amelyek arra utalnak, hogy talán jelentéssel bírnak.

Ez nem olyan, mint amikor az agyad neuronokat tüzel – azok sokkal gyorsabbak. De az sem, hogy semmi. A jelek az elektródák között mozogtak, vagyis a mohán belül utaztak, nem pedig véletlenszerű interferencia volt.

Ez egy nagyobb minta része

A legdurvább az, hogy Adamatzky hasonló munkát végzett gombákkal is. És a gombák? Azoknak megvan a saját elektromos nyelvük. A tudósok szó-szerű mintázatokat észleltek a gombák elektromos tevékenységében.

Ez azt jelenti, hogy a gombák beszélgetnek? Talán nem úgy, ahogy mi gondoljuk a beszédet. De valami történik, amit még nem értünk teljesen.

És most a moha is csatlakozik ehhez a körhöz.

A tudós maga megjegyezte, hogy „a gombák érzékelni tudnak mindent, amit az emberek, és még annál is többet", és azt javasolta, hogy talán „egyfajta egyetemes nyelvtan alapja minden élő anyag kommunikációját".

Az élet egyetemes nyelvtana? Ez az a fajta kifejezés, ami miatt az agyam szaltókat vet.

Mit jelent ez valójában?

Ne essünk túlzásba. A moha nem fog keresztrejtvényt fejteni vagy verset írni. Ezek az elektromos jelek nem gondolatok úgy, ahogy mi értelmezzük őket.

De amit ez sugall: a „sima" és az „összetett" élet közötti határ talán sokkal homályosabb, mint valaha gondoltuk. Régen azt hittük, hogy agyra, vagy legalábbis idegrendszerre van szükség bármiféle kifinomult információfeldolgozáshoz. A moha-féle növények miatt ezt a feltételezést újra kell gondolnunk.

A tanulmány gyakorlati alkalmazásokat is sugall. Képzeld el azokat az épületeket, amelyeket élő moha borít, és érzékelik a környezetüket – egyfajta természetes biohibrid érzékelő. Nem lenne klassz?

A nagyobb kép

Nem tudom, neked hogy van, de számomra ez tényleg alázatra inti a figyelmet. Évszázadokon át abból a feltételezésből indultunk ki, hogy az intelligencia és az összetett viselkedés nagy agyat és bonyolult idegrendszert igényel. És talán – bizonyos értelemben – ez igaz.

De a természet folyamatosan bizonyítja, hogy a legváratlanabb élőlények is hihetetlenül összetett dolgokat csinálhatnak az orrunk előtt. Vagy inkább a lábunk alatt.

A moha csendben építette a talajt, alakította az élőhelyeket, és láthatóan apró elektromos beszélgetéseket folytatott több száz millió éven keresztül. És csak most tanuljuk meg hallgatni.

Talán az a lecke, hogy nem szabadna olyan gyorsan félrepöckölni a „sima" organizmusokat ezen a világon. Lehet, hogy éppen olyan komplexitási rétegeket rejtegetnek, amelyeket évszázadokba telik megfejteni.

Addig is, másképp fogom nézni azt a mohát a teraszfalon. Sosem lehet tudni, milyen beszélgetések zajlanak odabent.