Az univerzum új, éles szemei végre kinyíltak
Na, űrorientált barátaim, üljönek le, mert valami egészen elképesztő történt. A NASA Nancy Grace Roman űrteleszkópja — igen, az, amiről már évek óta hallunk — bekapcsolta a fő kameráját, és ez a szerkezet egyszerűen hatalmas. Beszélünk itt egy 300 megapixeles infravörös kameráról, ami egyetlen felvétellel többet lát az égből, mint amekkorának a telihold látszik.
Igen, hagyják, hogy ez az információ leülepedjen egy pillanatra.
Ez nem valami fokozatos fejlesztés. A Wide Field Instrument, vagyis a Széles Látószögű Műszer egyszerre képes a nagy képet és a parányi részleteket is megmutatni. Képzeljék el úgy, mintha a Hubble élessége és egy sokkal szélesebb látószögű műszer látványa egyben lenne. Ez gyakorlatilag az űrteleszkópok szent grálja volt, és a Roman mostanság épp leszállítja.
A leghidegebb fajta menőség
Itt kezd igazán érdekes lenni a történet. Mielőtt a csapat bekapcsolta volta ezeket a detektorokat, végig kellett menniük egy 10 napos „szárítási" folyamaton. Én most valami óriási űrérzékelőket képzelek el, amik a kozmikus változata a házi szárítónak, de állítólag ez a standard eljárás, amikor ennyire érzékeny műszerekkel dolgozol.
Miután megszáradtak, a csapat lehűtötte a detektorokat a viszonylag enyhe mínusz 85 Fahrenheit fokról egészen a csontig hatoló mínusz 225 Fahrenheit fokig. Ez mínusz 143 Celsius fok a metrikus rendszert használók számára. Ezen a hőmérsékleten végre aktiválhatták a 18 infravörös detektort. Együtt véve ezek akkorák, mint egy laptop képernyője — ami lehet, hogy kicsinek hangzik, de amikor az univerzum túloldaláról érkező fényt kapod el, az valójában óriási.
A végleges üzemi hőmérséklet nagyjából mínusz 300 Fahrenheit (mínusz 183 Celsius) lesz. Nem tudom, hogyan vannak vele, de az én telefonom egy kicsit nyűgös, ha hideg van, és ezek a tudósok detektorokat kérnek meg, hogy tökéletesen működjenek Pluto hidegében. Őrület, ugye?
Meggyőződni róla, hogy minden működik
Miután a detektorok bekapcsolódtak, a csapat tesztelési munkához látott. Ellenőrizték az elemkerékyt — ami szűrőket, prizmákat és egyéb optikai cuccokat tartalmaz, amelyek контролируют, hogy mely hullámhosszú fény éri el a detektorokat. Ez volt az első alkalom, hogy ezt a rendszert tesztelték Earth's gravity nélkül. Az űrhardvereknek kicsit másképp kell működniük, amikor nincs „le" mint támpont.
Aztán jött a fókuszmechanizmus tesztelése. Ez azért kulcsfontosságú, mert a Romantól azt várják, hogy a küldetése során több százezer felvételt készítsen. Ha ezeknek akár egy töredéke is kissé homályos lenne, az már probléma. A jó hír? Minden a várt módon működik.
A műszer tovább hűl a végleges üzemi hőmérséklet felé, és egyelőre minden rendben. A Roman tartja az ütemtervet, és az első tudományos felvételeket 2027 elejére várjuk.
Várj, van még valami — Egy bolygóvadász társ
De ami igazán izgat, az ez: a Romannak van egy Koronagráf Műszere is, amely más csillagok körül keringő bolygók közvetlen képezésére szolgál. Közvetlenül. Nem úgy, hogy a csillag mozgásának imbolygásából vagy a csillag előtt átvonuló árnyékokból következtetünk, hanem úgy, hogy ténylegesen látjuk a bolygókat a csillaguk mellett külön fénypontként.
A kihívás? A csillagok elképesztően fényesek, a bolygók pedig aprók mint a semmi. Olyan ez, mintha egy tűzijátékot próbálnál észrevenni egy stadion reflektorától pár mérföld távolságból. A koronagráf fancy optikát, maszkokat, önmagát hajlító tükröket és szenzorokat használ, hogy elnyomja ezt a vakító csillagfényt. Ha úgy működik, ahogy tervezték, végre egészen új módon láthatjuk a exobolygókat.
A mérnöki csapatok már ellenőrizték, hogy képesek kommunikálni a koronagráf minden fő elemével, beleértve az összes mozgatható mechanizmust. Ehhez komoly mérnöki ügyesség fog kelleni az üzemeltetéshez.
Miért fontos ez mindnyájunk számára
Itt van az, ami igazán megfog ebben a küldetésben: igen, segíteni fog a tudósoknak a sötét energia tanulmányozásában, megérteni, hogyan oszlik el az anyag az univerzumban, és bolygókat keresni más csillagok körül. De emellett hatalmas adathalmazt is létrehoz, amire a kutatók még kérdéseket sem gondoltak ki.
Valahányszor jobb szemeket építünk az univerzumnak, olyan dolgokat látunk, amikre nem számítottunk. Ez egyszerűen így működik az űrkutatásban. A mindeneváltoztató felfedezések szinte soha nem azok, amiket megterveztünk.
A Roman jelenleg nagyjából másfél millió kilométerre halad a Földtől egy L2 nevű pont felé — a második Lagrange-pont, ahol a gravitációs erők stabil helyet teremtenek az űrobszervatóriumok számára. Amint odaér, megkezdi a tényleges tudományos küldetését.
Körülbelül két évet kell várnunk az első felvételekig, de amit a beüzemelési fázisból látok, azt mondom, valami különlegesre számíthatunk.
Az univerzum hamarosan sokkal tisztábban fog látszani, és őszintén alig várom, hogy megtudjam, mi van odakint.
Forrás: ScienceDaily