Volt egyszer egy óriási tó...

Képzeld el: egy hatalmas tó, ami nagyjából azt a területet borította, ahol ma Dél-Amerika található. A partjain pedig olyan állatok sétálgattak, amiket csakÁlomtalajban lehetne elképzelni. Hatalmas földi lajhárok rágták a leveleket. Óriási páncélos lények, a glyptodontok dübörögtek végig a tájon. Furcsa patás emlősök, az astapoterek - a tudósok szerették volk, ha menő a nevük, ezért "villámállatoknak" hívták őket - kóboroltak arrafelé, némelyik elérte az ezerméter súlyt is.

Fantasztikum? Nem, ez a valóság volt. Legalábbis a közelmúltban megjelent kutatás szerint a Journal of Vertebrate Paleontology hasábjain.

Ki kit evett?

Az biztos, hogy rengeteg préda volt. A kérdés csak az: ki dominált?

A helsinki egyetem kutatói arra jutottak, hogy hiába volt komoly a verseny: a kardfogú emlősök és a hírhedt "terror madarak" (repülésképtelen ragadozók, amik úgy néznek ki, mintha egy horrorfilmben tervezték volna őket) is ott voltak a porondon - végül a krokodilok ültek a trónuson.

Oscar Wilson posztdoktori kutató így fogalmazott: "Olyan sok zsákmány volt, hogy az emlős ragadozók egyszerűen nem tudták mind megenni."

Na ne. Túltáplált terror madarak, akik délutáni szunyókálásra is jut idő?

Itt a fenevad: Purussaurus

A sztár egy Purussaurus neivensis nevű krokodilféle volt - a mai kajmánok rokona, de azok egyáltalán nem ilyen méretűre nőttek. Ez a jószág bigyed 7 méter hosszúra és majdnem 1800 kilogrammosra.

Szóval nem csak nagy volt - hanem egyenesen a legnagyobb ragadozó a vidéken. A kutatók a növényevők csontjait vizsgálták, és rengeteg harapásnyomot találtak. A minták egyértelműen erre a óriásra utaltak. Ő vitte a főszerepet, ha az állomány egyensúlyáról volt szó.

Miért fontos ez?

A tanulmány igazi érdekessége máshol van. A Purussaurus valószínűleg egy úgynevezett "kulcsragadozó" volt - vagyis olyan faj, ami az egész ökoszisztémát formálta, nem csak a saját hasát töltötte meg.

Gondolj bele: egyetlen krokodilféle, ami évmilliókon át befolyásolta, hogy a növényevők mekkora testűre nőhetnek egy egész kontinensen. Ez nem egyszerűen ragadozás, ez építészmérnökösködés az evolúció szintjén.

Őszintén szólva, ez az egész kissé lesújtó. Megszoktuk, hogy a krokodilokat "élő fosszíliákként" kezeljük, amik alig változtak - és ez részben igaz is. De az a tény, hogy milyen brutális ökológiai súlyuk volt évmilliókon át, az egyszerűen lenyűgöző.

Mit vigyünk el innen?

Legközelebb, ha krokodilt látsz az állatkertben (remélhetőleg nem próbál meg enni), gondolj arra, hogy ezek az állatok nem mindig csak halakra vártak a mocsárban.

Egyszer, nagyon régen, egy egész kontinens királyai voltak.

Én személy szerint nagyon szívesen megnézném azt az ökoszisztémát. Csak... biztonságos távolságból.