A tested most is sugároz – és lehet, hogy ezzel mindent megváltoztat

Van valami, ami tényleg nem hagyott aludni: te most sugárzol.

Nem úgy, mint amikor azt mondják, hogy pozitív a vibe-od. Hanem szó szerint. Minden egyes sejted fényt bocsát ki. Aprócska, mérhetetlen mennyiségű fotonokat. Egész idő alatt, észrevétlenül. És gyakorlatilag fogalmunk sincs, miért.

A kutató, aki bezárkózott a sötétbe

Képzeld el: egy fiatal phd-s vagy, és a kutatási projekted lényege az, hogy teljes sötétségben ülsz. Nem olyan „lekapcsolt villany, azért látok valamit" sötétség. Hatvan centis rézfal vesz körül, egy specially épített szoba, ahol egyetlen foton sem szökhet ki. A saját kezedet sem látod.

Miért csinálná ezt bárki is?

Mert egy olyan valamit akart kimutatni, ami a生物学ról alkotott tudásunk szerint nem is létezne. Élő sejtekből kiinduló fényt akart mérni. Csak sejtek egy csészében. Konkrétan bőrrák-sejteket.

A műszer, amit használtak, fotonsokszorozó cső – ez az a dögunságosan érzékeny eszköz, amit a csillagászok használnak, amikor milliárd fényévnyire lévő csillagok fényét akarják elkapni. Ha egyetlen sejt halvány pislogását próbálod érzékelni a szoba túloldaláról, ez gyakorlatilag az egyetlen eszköz, ami szóba jöhet.

És a legapróbb dolog is mindent elronthat. Egy kis rés a kábelen. Egy repedés a mennyezetben, ahol fény szűrődik be az emeletről. Egy elektronikus alkatrész melege. Még maga a detektor is produkálhat hamis jeleket. Annyira nehéz bizonyítani, hogy a mért fény valóban a sejtekből jött, és nem valami zavaró hatás.

Aztán, egyszer csak, megtörtént. Megjelent a jel.

A sejtek pulzáltak. Apró fényvillanások. Nem tűzijáték, nem is látható az emberi szemnek – de mérhető aktivitási csúcsok. És itt jött az a pillanat, amikor a kutató majdnem leesett a székről: a rákos sejtek fénymintája másképp nézett ki, mint az egészséges sejteké.

Az élő szövetek olyan információt hordozhatnak, amit még nem tudunk leolvasni.

Több mint tizenegy éve történt. Az a kutató azóta sem tudja elfelejteni.

Szóval már száz éve is tudtak erről?

És itt kezd igazán érdekes lenni. Ez nem új tudomány. Majdnem egy évszázaddal ezelőtt egy Alexander Gurwitsch nevű tudós hagymagyökerekkel kísérletezett – igen, zöldséggel –, és valami furcsát vett észre. Amikor az egyik hagymagyökeret a másik felé fordította (de nem engedte, hogy érjék egymást), a második gyökér gyorsabban nőtt. A következtetése? Az első gyökér valamilyen sugárzást bocsátott ki, ami serkentette a szomszédos sejtek osztódását.

„Mitogenetikus sugárzásnak" nevezte el.

A tudományos közösség gyakorlatilag kinevette. Évtizedekig marginális, komolytalan ötletként kezelték. De néhány makacs kutató tovább ásta. És a tudományban a legjobb az, hogy előbb-utóbb a bizonyítékok egyszerűen tagadhatatlanná válnak.

Ma már sokkal tisztesebb nevük van ezeknek a sugárzásoknak: biofotonok vagy ultraweak fotonemisszió. És nem csak egy furcsa lábjegyzet a biológiában. A terület egyik legizgalmasabb nyitott kérdésévé vált.

Szóval miért sugároz az élet?

Ez az a pont, ahol egyszerre lesz filozófiai és tudományos a történet.

Tudjuk, hogy a biofotonok a normális kémiai reakciók fizikai melléktermékei. Amikor a sejtjeid dolgoznak – anyagcseréznek, oxigént dolgoznak fel, a mitokondriumaik pörögnek –, halvány fotonokat bocsátanak ki. Olyan ez, mint amikor az autód motorja meleget ad le működés közben.

De itt jön a nagy kérdés: ez minden?

Egyes tudósok szerint a biofotonok nem mások, mint metabolikus „kipufogógáz". Érdekes lehet mérni őket, de nem hordoznak valódi információt.

Mások viszont sokkal nagyobbra gondolják. Mi van, ha ezek a fotonok jelek? Mi van, ha a sejtek ezen halvány fénnyel kommunikálnak egymással? Koordinálják a stresszre, sérülésre vagy betegségre adott válaszaikat? Mi van, ha ez egy teljesen rejtett nyelv, amit a biológia mindig is beszélt, és mi csak most kezdjük hallgatózni?

És a legizgalmasabb lehetőség: mi van, ha ennek megértése segíthet korábban felismerni a betegségeket, vagy akár új kezeléseket fejleszteni?

Miért fontos ez az orvostudomány számáért?

Itt kezd igazán pörögni az agyam.

Ha a rákos és az egészséges sejtek különböző fénymintákat produkálnak, akkor egy teljesen új betegségfelismerési módszer körvonalazódik. Nem invazív biopsziák, nem drága vizsgálatok. Lehet, hogy egyszer egy egyszerű fényérzékelő meg tudja mondani, mit üzennek a sejtjeid.

De még nem tartunk itt. A területnek rögös múltja van. A biofoton-kutatás fel-le hullámzott: hol izgalom, hol teljes elutasítás. Túl sok állítást nem sikerült bizonyítani, túl sok kísérletet nem lehetett megismételni. A műszerek nem voltak elég jók, a módszertan túl sok kísérletnél volt kérdéses.

De ez végre változik. Jobb fényérzékelők, kifinomultabb elemzési technikák, és olyan kutatók, akik különböző szögekből közelítik meg a problémát – biofizika, kvantumbiológia, idegtudomány – új életet lehelnek a területbe.

A rejtély, ami nem hagyja aludni a tudósokat

Van egy komoly kihívás, és fontos erről beszélni, mert megmutatja, mennyire trükkös ez a kutatás.

Nem minden halvány biológiai fény egyforma. Egy része valódi – a sejtek ténylegesen termelnek fotonokat belülről. De van egy másik jelenség is: az úgynevezett „késleltetett lumineszcencia", ami lényegében azt jelenti, hogy a sejt valahonnan kívülről elnyel fényt (például a bőrödön a napfényt), és később újra kisugározza.

A kettőt megkülönböztetni? Rendkívül nehéz.

Tehát mielőtt a nagy kérdésekre válaszolhatnánk – miért sugároz az élet? mit üzen? –, a tudósoknak először meg kell bizonyosodniuk arról, hogy valóban azt mérik, amit gondolnak.

A lényeg

Nem tudom, neked hogy van ezzel, de én ezt őszintén alázatosítónak találom.

Megfejtettük az emberi genomot. Láttuk a fekete lyukakat a galaxisok közepén. Szétválasztottuk az atomokat, szekvenáltuk az ősi DNS-t. És mégis: van valami ennyire alapvető, ami minden sejtedben történik, és alig értjük.

Te most sugárzol. A 37 billió sejted mindegyike apró üzeneteket küld a semmibe, és fogalmunk sincs, mit jelentenek.

De végre elkezdünk figyelni.

És őszintén? Én ezt fenomenálisnak tartom.