A torinói lepel új élete: amikor a tudomány századok meséjét meséli el

Be kell vallanom valamit — amikor először hallottam erről a kutatásról, azonnal az volt az első gondolatom: "Tényleg még mindig ezzel foglalkoznak?" És pontosan ez az, amiért érdemes odafigyelni erre a sztorira.

A torinói lepel az egyik legvitatottabb történelmi tárgy a világon. Ha valaki most hall először erről: egy lenruharól van szó, amelyről sokan úgy hiszik, hogy Jézus Krisztus teste borította a keresztre feszítés után, és amelyen egy férfi arca és teste körvonalai láthatók. Mások szerint középkori hamisítvány. A vita évszázadok óta tart, és őszintén szólva, valószínűleg évszázadokig fog még tartani.

De most jön a igazán izgalmas rész.

Egy kutatócsoport most új eredményeket tett közzé a Scientific Reports folyóiratban, amelyek alapvető előrelépést jelentenek a történelmi leletek vizsgálatának módjában. A lepel 1978-ban vett mintáit használták fel — igen, közel ötven évvel ezelőtt gyűjtötték őket — és egy úgynevezett PCR-mentes következő generációs metagenomikus szekvenálásnak vetették alá. Hangzatos szavak, de a lényeg: ez a jelenleg elérhető legerősebb DNS-elemzési technológia.

Mit találtak?

Készülj fel egy hosszú utazásra az évszázadokon át.

A kutatók emberi mitokondriális DNS-t találtak, ami nem meglepő, hiszen emberek kezelték ezt a tárgyat évszázadokon keresztül. De emellett hihetetlenül változatos mikrobiomot fedeztek fel — baktériumokat, gombákat, sőt sókedvelő mikroorganizmusokat, amelyek valószínűleg a különböző helyekről érkeztek, ahol a leplet tárolták és kiállították.

És itt válik igazán érdekessé a történet. A kutatók művelt növények DNS-ét is megtalálták: búza, sárgarépa, kukorica, banán, földimogyoró. Állati DNS-t szarvasmarhából, sertésből, csirkéből, kutyából, macskából. Még mediterrán vöröskorallt is találtak, ami azonnal egy 1400-as évekbeli szerzetes képét juttatja eszembe, aki véletlenül tüsszentett a lepelre, miközben tengeri ételt evett valahol a part közelében. (Rendben, valószínűleg nem ez történt, de be kell vallani, hogy jó kép.)

Noemi Procopio professzor, a Lancastershire Egyetem munkatársa gyönyörűen fogalmazott: a lepel "egy gazdag genetikai információs archívum, amely az évszázadok során felhalmozódott az emberi interakció és a környezeti expozíció révén."

Ez az, ami számomra a tanulmányt annyira lenyűgözővé teszi. Soha nem fogjuk tudni biztosan, hogy ez a ruha valóban Jézus testét takarta-e. De amit tudhatunk, az maga a lenyűgöző: ez a lendarab milyen hosszú utat járt be az emberi történelemben. Minden érintés, minden lehelet, minden környezet nyomot hagyott, és a modern tudomány végre elég kifinomult ahhoz, hogy ezeket a nyomokat egy könyv lapjairól olvassa.

A kutatók óvatosan hangsúlyozzák, hogy nem képesek izolálni semmilyen "eredeti" DNS-t, amely esetleg a ruha elkészítésekor kerülhetett rá — az évszázadok alatt minden túl alaposan összekeveredett. Szóval ha valaki végleges választ várt a lepel hitelességéről, az csalódhat.

De én épp azt gondolom, hogy ez sokkal izgalmasabb, mint bármilyen egyértelmű bizonyíték megtalálása. Mert a lepel nem egyszerűen egy igen-nem kérdés egyetlen történelmi állításról. Ez az emberi civilizáció élő krónikája — fizikai kapcsolat mindenkihez, aki valaha is tisztelte, tanulmányozta, kiállította, vagy egyszerűen csak ugyanabban a teremben volt ezzel a figyelemre méltó tárggyal.

És őszintén? Ez is egyfajta csoda.

Te mit gondolsz? A biológiai régészet a jövője a történelmi kutatásnak? Írd meg kommentben — kíváncsi vagyok a véleményedre erről a sztoriról!