Az a kövület, amelyben senki sem hitt

Képzeld el: 1994-et írunk. Egy egyetemi hallgató Londonban görnyed egy régi dicynodonta felett — vagyis egy olyan fura lény felett, amelynek agyarai és teknős-szerű csőre volt, és jóval azelőtt járta a Földet, hogy a dinoszauruszok elkezdtek volna uralkodni. Van valami furcsa ebben a példányban. A csontok egyszerűen nem hasonlítanak egyetlen ismert fajra sem. Feljegyzi: valószínűleg új faj.

És aztán... semmi. Majdnem harminc éven át.

A hallgató Nigel Larkin volt, és az a kövület, amit tanulmányozott, 1963 óta hevert a Természettudományi Múzeum gyűjteményében — abból a területből származott, ami ma Tanzánia. Senki sem fordított rá különösebb figyelmet. A expedíció többi kövületét tanulmányozták, de ezt? Egyszerűen csak egy poros váz volt egy fiókban.

De Larkin emlékezett rá. És végül megtalálta a megfelelő csapatot, akikkel bizonyíthatta, amit harminc évvel korábban gyanított.

Mi az a dicynodont?

Tegyél egy rövid kitérőt, mert ha olyan vagy, mint a legtöbb ember, a "dicynodont" valószínűleg nem része a szókincsednek. És ez teljesen rendben van — ezeknek a lényeknek nincs akkora hírnevük, mint a dinoszauruszoknak.

Gondolj a dicynodontákra úgy, mint a legkorábbi növényevőkre az emlősök családfáján. Furcsa, teknős-szerű csőrük volt, két feltűnő agyarral kiegészítve. (A név egyébként "két kutyahajat" jelent — azokra az agyarakra utalva.) A triász korban, mielőtt a dinoszauruszok átvették volna a világot, a dicynodonták mindenhol megtalálhatóak voltak. A patkány méretűektől kezdve a tehénnél is nagyobb óriásokig terjedtek.

Szóval amikor Larkin és a csapata végre hozzákezdett ennek a régi váznak a komolyabb vizsgálatához, valami érdekesre számítottak. Arra viszont nem, hogy alapjaiban rengetik meg azt, amit a dinoszauruszok megjelenéséről tudunk.

A fordulat, amelyet senki sem látott előre

Itt kezdődik az igazi izgalom.

A csapatot, amelyet Hady George doktorandusz vezetett a Bristoli Egyetemről, elemezte a tanzániai kövületeket néhány frissebb koponyatöredékkel együtt. Az eredmény? Ezek a csontok egy Dinodontosaurus nevű nembe tartoztak — egy olyan dicynodont típus, amelyről korábban úgy tudták, hogy kizárólag Dél-Amerikában élt.

Ez önmagában is meglepő lett volna. De van még valami.

Azok a kőzetek, ahol ezeket a tanzániai kövületeket megtalálták? Pontosan ugyanazok a földtani rétegek, amelyekre egyes tudósok a legősibb lehetséges dinoszauruszok bizonyítékaként hivatkoztak. Ha ezek a kőzetek valóban olyan idősek lennének, akkor Dél-Afrikában is hasonló korú kövületeket kellene találnunk — és az általános nézet szerint Tanzánia és Dél-Afrika tulajdonképpen földtani testvérek, ugyanabból a korból.

De most már tudjuk, hogy a Dinodontosaurus Tanzániában ÉS Dél-Amerikában is élt. És a dél-amerikai kőzetek újabb keltezése azt sugallja, hogy ezek az "ősi dinoszaurusz" rétegek akár 10 millió évvel fiatalabbak is lehetnek, mint a dél-afrikai megfelelőik.

Miért fontos ez a dinoszauruszok történetében?

Próbálom tisztán elmagyarázni: évtizedek óta egyes tudósok azzal érvelnek, hogy Tanzánia a kulcs ahhoz, hogy megértsük, mikor jelentek meg először a dinoszauruszok. Ez az új felfedezés azt sugallja, hogy talán rossz időrendet néztünk.

Ha a tanzániai rétegek valójában ugyanolyan korúak, mint a dél-amerikaiak — és a Dinodontosaurus bizonyíték erősen erre utal —, akkor azok a tanzániai "legősibb dinoszauruszjelöltek" talán egyáltalán nem is olyan öregek. Lehet, hogy dél-amerikai leletek kortársai, nem pedig elődei.

A csapat az új fajt Dinodontosaurus isiyavamanda névre keresztelte — a név a Tanzánia Wamanda népcsoportját tiszteli, azt a régiót, ahol a kövületeket megtalálták. Szép gesztus, amely összeköti az ősi történetet a ma élő közösségekkel.

Emlékeztető arra, hogy a tudománynak időre van szüksége

Imádonom ezt a történetet számtalan okból, de van egy, ami igazán megfog: harminc évig tartott a publikálásig.

Larkin először 1994-ben gyanította, hogy új fajról van szó. Megvolt az ösztöne. Megvoltak előtte a bizonyítékok. De a tudomány nem mindig egyenes vonalban halad. Néha a megfelelő együttműködő partnerekre, technikákra és pillanatra van szükség.

És itt a lényeg — bevallja, hogy jól tette, hogy várt. "A technikák hatalmasat fejlődtek az elmúlt 30 évben" — mondta. "Sokkal több mindent ki tudunk hozni a mikro-CT vizsgálatokból, mint amit az 1990-es években valaha is elképzeltünk."

Érdemes ezt megjegyezni legközelebb, amikor valami izgalmas új felfedezésről hallasz. A mögött a felfedezés mögött gyakran évek — néha évtizedek — gondos munkája, együttműködése és igen, néha a megfelelő pillanat kivárása áll.

Mi következik?

A csapat nem fejezte be. George szerint a közelgő kutatások megvizsgálják a maradék fosszilis anyagot, és feltérképezik a triász kori dicynodonták biomechanikáját és ökológiáját. Mit ettek ezek a lények? Hogyan mozogtak? Milyen volt az életük valójában?

240 millió év van hátra a rekonstrukcióhoz.

Egyelőre pedig azt gondolom: valahol egy múzeum gyűjteményében lehet még egy elfelejtett kövület, amely csak arra vár, hogy valaki feltegye a megfelelő kérdést. A múlt nem fejezte be, hogy tanítson minket. Néha csak türelemre van szükség.