Oké, fel kell készülnöd erre, mert a genetika világa imádati annyival különösebb lett – és sokkal izgalmasabb is.
A Cornell Egyetem tudósai nemrég valami olyat fedeztek fel, ami őszintén szólva úgy hangzik, mintha egy sci-fi filmből származna. Találtak egy emberi genét, amely képes valójában mozgósága a DNS-edben, miközben egyben fontos feladatot is végez az agyadban. Ezt a két tulajdonságot nem kellene egyidejűleg megvalósulniuk, de valahogy mégis megteszik.
Várj, a gének képesek ugrani?
Hagyjunk egy pillanatra visszatérni, mert az „ugró gének” fogalma még néhányatok számára új lehet.
Képzeld el a DNS-edet úgy, mint egy hatalmas használati utaságot, amely az építkezéséhez szükséges: minden sejthez, minden tulajdonsághoz, minden különlegességhez. Hosszú ideig a tudósok azt hitték, hogy ez az utasításrendszer elég stabil. Az oldalak (gének) ott maradtak, ahol voltak.
Aztán jött a transposzonok, vagy más néven „ugró gének” felfedezése. Ezek a DNS-szalagok, amelyek szó szerint képesek kivágni magukat a genom egy pontjáról, és beillesztni magukat máshová. Gondold el őket úgy, mint a genetikai nomádokat, akik nem akarják egy helyben maradni.
A lényeg ez: az egész genomod körülbelül fele ebből a transposzon-maradékból áll, amely a milioni év alatt kialakuló evolúcióból származik. A legtöbbük már „nyugtázott”, és nem mozog többé. Olyanok, mint a régi hippik, akik egykor kalandozók voltak, de most csak ülnélgetnek és nézik a tévét.
A gen, amely nem akart letelepedni
Szóval mi tesz a BC200-at annyira különlegessé?
Általában, amikor az evolúció „bérbevesz” egy ilyen ugró gént egy hasznos célra – tedy egy normál genné alakítja, amely fontos feladatot lát el a sejtenek – általában kikapcsolja a mozgás képességét. Ez olyan, mintha egy nomád vándorlatost veszne igénybe egy íróasztali munkára. Letelepednek. A mozgásképesség megszűnik.
De a BC200? A BC200 azt mondta: „Nem, én mindkettőt megcsinálom.”
Ez a kis gen aktív az idegeidben (agycélsejtekben), ahol úgy tűnik, segít szabályozni a fehérjék termelését. A tudósok már az 1980-as évek végéről óta tudnak róla. Amit eddig nem tudtak, az az, hogy a gen még mindig képes ugrálni a genomodban.
„Ez a gen egy mozgó elemből jött létre, de megőrizte mozgási képességét, ugyanakkor egyértelműen ellát egy sejtfunkciót is” – magyarázta Feschotte Cedric kutató. „Valahogy az evolúció nem tudta elválasztani ezeket a két dolgot egymástól.”
Más szóval, a BC200 valójában olyan ember, aki sikerült stabil karriert kialakítania, és még mindig indul spontán autós túrákra minden hétvégén. Nem így kellene működnie!
Vírusban talált?! Az a valódi fordulat!
De várj csak – még különösebb lesz!
A kutatók éppen nem is keresték a BC200-at, amikor rábukkantak erre a felfedezésre. Egy poxvírusban találták meg, pontosabban a molluscum contagiosum vírusban, amely a bőrön megjelenő kerek apró foltokat okozza.
Szóval hogyan került egy emberi agyi gen egy vírusba? A tudósok úgy gondolják, hogy valószínűleg a vírus akkor ugrott át, amikor valakinek a bőrsejteit fertőzte meg. A vírus valójában egy „úthozó” utasot vett fel.
Olyan, mintha a vírus a „humán sejtek fertőzéséről” a „humán genetikai anyag egy darabját szállítgatására” vált volna át. Azaz a természet néha őszintén is annyira furcsa.
Kell-e aggódnunk?
Itt már komolyabb a helyzet.
A BC200 nem csak békésen üli az idegekben. A tudósok észrevették, hogy az Alzheimer-kórban szenvedők agyában magasabb szinten jelenik meg. Számos daganatban, például a mellecsapó rákon is szokatlanul magas szinten kifejeződik.
Most, mielőtt pánikba gurulnál, világossá teszem: még nem tudjuk, mit jelent ez. A gen lehet, hogy hozzájárul a betegséghez, vagy egyszerűen csak egy ártatlan bystander, amely akkor termelődik többé, amikor valami más elromlik.
De itt van a félelmetes lehetőség: ha a BC200 még mindig képes ugrálni, akkor talán a betegség esetén is még mindig ugrál. Talán a rákos sejtekben vagy a sérült agycélsejtekben ez a gen új helyekre illeszkedik be, és potenciálisan mutációkat okoz.
Ez határozottan valami, amit a kutatóknak mélyebben meg kell vizsgálniuk.
Mit jelent ez mind?
Őszintén? Csak a felszínt kapargatjuk.
Ez a felfedezés megkérdőjelezi a tudásunkat arról, hogyan működnek és fejlődnek a gének. Azt sugallja, hogy a „ugró gen” és a „normál gen” közötti határ valószínűleg sokkal elmosódottabb, mint azt hittük.
Számomra a leglenyűgözőbb az, amit ez az evolúcióról árul nekünk. Az evolúció nem egy szép, rendezett folyamat, ahol a dolgokat kategorizálják és a saját sávjukon maradnak. Az evolúció zűröses és kreatív, néha olyan funkciókat is megőriz, amelyek logikailag nem kellene, hogy egyidejűleg létezzenek.
Szóval, ha legközelebb valaki azt mondja neked, hogy a DNS-ed csak egy statikus használati utasítás, elmondhatod neki a BC200-ról – a lázcsábító kis genről, amely megtolakodta, hogy választsa a sávját.
Nem csodálatos a tudomány?
Forrás: ScienceDaily