Valami megdöbbentő
Képzeld el: millió éve járunk az időben, és valahol Afrika erdőiben őseink fáról fára lógnak. Évtizedek óta az a tudományos konszenzus, hogy csak az emberféléknek olyan majomszerű lábfeje lehet, amelyik elég rugalmas a bokaízületben ahhoz, hogy függőlegesen felmásszanak a fatörzsön.
Aztán kiderült? Lehet, hogy teljesen tévedtek.
A nagy láb-vita
Lassan bontsuk ki, mi folyik az emberi evolúció kutatásában. Tudod, mindig azt próbáljuk kideríteni, honnan jöttünk? A tudósok úgy becsülik, hogy az emberek és a csimpánzok nagyjából 6-7 millió évvel ezelőtt váltak külön. Vagyis volt egy "közös utolsó ős" – hívjuk LCA-nek –, egy lény, aki olyan volt, mint a mai emberek és csimpánzok közös felmenője, csak épp rengeteg generációval korábban.
A rejtvény pedig az, hogy milyen lehetett ez az ős. És főleg: hogyan mozgott?
A régi gondolatmenet így nézett ki: A csimpánzok borzasztó rugalmas bokával rendelkeznek, körülbelül 45 fokos szögben tudják hátraflexálni – ez sokkal több, mint az emberi boka maximum 20 fokos mozgástere. Ez a boka rugalmasság az, ami lehetővé teszi számukra, hogy úgy másszanak fel a függőleges törzseken, mint egy kis szőrös hegymászó. A majmok viszont inkább "kézhasználók" voltak, karokkal húzták fel magukat, és nem annyira voltak jártak a függőleges mászásban.
Ez a különbség a lábfej anatómiájában vezetett ahhoz a feltételezéshez, hogy milyen lábfeje lehetett a közös ősnek. Csimpánzszerű? Majomszerű? A válasz állítólag sokat számított az családfánk megértéséhez.
Megérkeznek a szürke mangábék
De aztán jön a fordulat. Az Ohio Állami Egyetem kutatói úgy döntöttek, közelebbről megnézik a szürke mangabékat, amelyek Elefántcsontpart nyugati részén, a Taï-erdőben élnek. Ezek nem a tipikus laboratóriumi majmok – vad állatok, pontosan úgy élnek, ahogy évezredek óta tették.
A kutatást Luke Fannin docens vezette, aki kamerákat állított fel, hogy pontosan rögzítse, hogyan mozognak ezek az állatok. És amit talált, az megdöbbentő volt.
Ezeknek a majmoknak nincs csimpánzszerűen rugalmas bokájuk. Mégis képesek függőlegesen felmászni a fatörzsekre. Hogyan? A lábközéppel csinálják. Fannin mérései szerint a mangabék lábközépi ízületei akár 46 fokos flexiót is elérnek mászás közben – gyakorlatilag ugyanaz, mint amit a csimpánzok a bokájukkal produkálnak.
"Ez egy funkcionális egyenértékűség" – magyarázta Fannin. "Nem lehet kizárni a függőleges mászást csak azért, mert valaminek nincs csimpánzszerű lába."
Vagyis egynél több út vezet a fa tetejére. És ez megváltoztatja az összes eddigi tudásunkat.
Miért fontos ez az emberi evolúció szempontjából?
Nézzük meg komolyabban egy pillanatra, mert ez valóban sokat számít ahhoz, hogy megértsük, honnan jöttünk.
Az egyik nagy kérdés az emberi evolúcióban az, hogyan mentünk át a fákon való közlekedésből a két lábon járásba – ezt hívják a szakemberek bipedalizmusnak. Minél jobban megértjük, mit csináltak őseink az erdőben, annál jobban megérthetjük ezt az átmenetet.
Ha a tudósok feltételezték, hogy csak csimpánzszerű lábakkal lehet függőlegesen mászni, az alakította az elméleteket arról, milyen lehetett az ember-csimpánz közös ős. De most? Most már tudjuk, hogy egy majomszerű lábú lény is tökéletesen képes lehetett mászni.
Az érdekes – és egy kicsit frusztráló a tudósok számára –, hogy ez a felfedezés egyszerre hoz tisztázást és bonyolítja is a képet. Ahogy Scott McGraw, a tanulmány rangidős szerzője mondta: "Ami tisztáz, az egyben homályosabbá is teszi a nagyobb összképet."
De itt jön a számomra legizgalmasabb rész: még mindig kapcsolódunk ehhez a fán mászó múltunkhoz. Néhány mai vadászó-gyűjtögető népcsoport még mindig kiváló mászó, és bár mi emberek főként rugalmas szalagokra és inakra támaszkodunk a specializált lábcsontok helyett, a képesség még mindig megvan bennünk. Valahol mélyen a testünkben ott hordozzuk egy fákon élő ősünk nyomait.
A lényeg
Szóval mit jelent ez az emberi evolúció kutatásában? Alapvetően azt, hogy a tudósok abbahagyhatják bizonyos lehetőségek kizárását pusztán a lábfej szerkezete alapján. Egy ősi ős majomszerű lábakkal is tökéletesen képes lehetett mászni – és ez egy fontos puzzle-darab, amivel korábban nem rendelkeztünk.
A tudomány néha ilyen. Úgy gondoljuk, megoldottunk valamit, elég magabiztosak vagyunk a feltételezéseinkben... és aztán egy nyugat-afrikai erdő majmai a lehető legjobb módon bizonyítanak minket hiány.
Nekem ez izgalmas. Minden alkalommal, amikor közelebbről megnézzük a természetet, újat fedezünk fel önmagunkról.
Ha megbocsátotok, most elmegyek, és értékelem a saját rugalmas lábközépemet.