Képzeld el, hogy 1919-ben sétálsz Bostonban, és egyszer csak egy hatalmas, ragadós, édes melaszszörny csapódik le az utcádra, mindent elpusztítva, ami az útjába kerül. Hihetetlennek hangzik, ugye? Pedig ez megtörtént — és az amerikai történelem egyik legfélelmetesebb ipari katasztrófája. Volt már rossz napod? Talán kiöntötted a kávét magadra, dugóba kerültél, vagy összevesztél egy kollégáddal. Ugye, mindannyian ismerjük ezt az érzést? Amikor semmi sem sikerül. Szóval hadd meséljek neked 1919. január 15-ről — mert bármi is történt veled azon a napon, az biztosan nem volt olyan rossz, mint ami Boston North End negyedében zajlott.

Azon a hétköznapi téli délutánon valami egészen vad dolog történt. Egy hatalmas tárolótartály — ilyeneket láthatsz a sörfőzdékben vagy gyárakban — egyszerűen felrobbant. És nem tűz vagy törmelék zúdult ki belőle, hanem egy melaszszörny, amely eltemette az egész városrészt.

Tudom, mit gondolsz: „Melasz? Az a sűrű, ragadós cucc, amit a nagymamám süteményekhez használ?" Igen, AZ a melasz. És hadd mondjam el, hogy amikor 700 ezer gallon (~2,6 millió liter) ilyen cucc 55 km/h sebességgel dübörög az utcákon, az már korántsem olyan idilli.

Hogyan jutottunk idáig?

Itt kezd igazán bosszantóvá válni a történet — mert ez a katasztrófa teljesen megelőzhető lett volna. Az United States Industrial Alcohol (USIA) nevű cég építtette ezt a tartályt néhány évvel korábban, hogy melaszt tároljanak benne, amit aztán ipari alkohollá alakítottak volna. Egyszerűnek tűnt, ugye? A probléma viszont az, hogy az egész projektet egy Arthur P. Jell nevű középvezető felügyelte, aki abszolút nulla mérnöki tapasztalattal rendelkezett. Semmi. Nada. Semmisem. És még ez sem volt elég: Jellnek sietnie kellett a tartály befejezésével, úgyhogy úgy döntött, „optimalizálja" az építési folyamatot. Vagyis minden elképzelhető sarkon lefaragott. Nem konzultált valódi mérnökökkel (ugye, azok az emberek, akik azt mondhatták volna: „hé, talán ne építs egy óriási tartályt, ami felrobbanhat"). Nem végeztettek anyagvizsgálatot. És itt jön a legnagyobb poén — soha, de SOHA nem tesztelték a tartályt, mielőtt megtöltötték volna ipari mennyiségű erjesztő cukorral. Amikor ekkora méretekkel dolgozol, az már nem csak gondatlanság — az bűncselekmény határán van.

Minden figyelmeztető jel ott volt

És itt jön az, ami igazán fel tud hozni. A baj jelei mindenhol ott voltak, de senkit sem érdekelt. Szinte azonnal a feltöltés után a tartály repedezni kezdett. A melasz kiszivárgott a rosszul záró varratokon — hátborzongató, de valójában valamennyire örömteli volt a környékbeli gyerekeknek. Képzeld el: kicsi gyerek vagy 1919-ben, és ingyen „csoki" csöpög a vödrökbe a gyárból. Ez ám az üzlet, ugye?

De a repedések egyre terjedtek. A tartály szemmel láthatóan szétesett, és a zsúfolt North End lakói hangosan panaszkodtak, hogy ez az időzített bomba kellemetlenül közel van az otthonukhoz. El tudod képzelni, hogy mellette élsz? Isaac Gonzalez, az helyszíni vezető megpróbálta felhozni ezeket a aggodalmakat a felső vezetésnél. Tudod, mit csináltak? Elbocsátották, és barnára festették a tartályt, hogy elrejtsék a kiszivárgó ragadós masszát. Nem lehet kitalálni ezeket a dolgokat, emberek. Szó szerint lefestették a problémát.

Aztán minden rosszul sült el

És itt veszi a legtragikusabb fordulatot a történet. Az USIA hatalmas melaszszállítmányt kapott Kubából szilveszterkor — 1,3 millió gallont. A probléma? Ezt az új szállítmányt felmelegítették, hogy könnyebben folyjon. Bedumálták ezt a forró melaszt a tartályba, ahol már hideg melasz volt. Mit kapsz, ha forró és hideg erjesztő cukrot keversz rosszul megépített tartályban? Szén-dioxidot, barátaim. Rengeteget és rengeteget. A nyomás nőtt. És nőtt. És nőtt. Azon a januári délutánon, egy fenyegető szisszenés kíséretében a tartály végre beadta a derekát. Ezernyi fémdarabra robbant szét, és 7-8 méter magas fekete melaszszörnyet zúdított Boston utcáira, akár 55 km/h sebességgel.

A rémálom, ami követte

Rengeteg katasztrófatörténetet olvastam már, de őszintén? Ez az egyik, ami a legjobban kísért. Egy Boston Post riporter a helyszínen így írta le: „A melasz derékig ért az utcán, örvénylett és bugyogott a romok körül. Itt-ott küzdött valami — hogy állat volt-e vagy ember, lehetetlen volt megállapítani."

El tudod képzelni azt a jelenetet? A vérfagyasztó borzalmat, amikor derékig állsz a ragadós melaszban, küzdesz a lélegzésért, és nézed, ahogy a szomszédaid megfulladnak abban, ami lényegében óriási méretű szirup. A tartály fémtörmelékei és szegecsei halálos lövedékekké váltak, amelyek repültek a levegőben. Az elektromos vezetékeket leszakították a póznokról. Egy vasúti pálya a súly alatt összeomlott. Az embereket elsodorta, agyonzúzta vagy megfullasztotta a ragadós ár — köztük több kisgyerek, aki nem tudott menekülni a szirupözön elől.

Amikor vége lett, 21 ember vesztette életét, és további 150-en megsebesültek. A North End háborús övezetre emlékeztetett.

A rémálomszerű takarítás

És itt válik még vadabbá a történet — a takarítás. Képzeld el, hogy megpróbálsz eltakarítani millió gallon melaszt. locsoltál rá csapvizet? Felesleges — egyszerűen ott úszott a ragadós massza tetején. Néhány melasz már megszilárdult annyira, hogy ki tudták vágni és bedobták a kikötőbe. A többit? Tenger vizet kellett pumpálni az utcákra, mert ez volt az egyetlen, ami fel tudta oldani a káoszt. A bűz önmagában elviselhetetlen lehetett. Az erjesztő melasz émelyítően édes szaga, vegyülve a katasztrófával és a halállal — még gondolni sem akarok rá.

Igazságszolgáltatás (végül)

És itt a korona az egész rémálom tetején: az USIA nem ismerte el semmit. Eleinte anarchisták szabotázsát hibáztatták — persze, mert ugye. „Nem a mi hibánk, hogy vacak tartályt építettünk és minden figyelmeztető jelet figyelmen kívül hagytunk, biztosan a terroristák voltak!" Ja, persze.

De az áldozatok és családjaik nem vették be. Végül 119 külön kártérítési igényt egyesítettek Massachusetts eddigi legnagyobb csoportos perében. És hat hosszú év után a cég végre felelősségre lett vontatva.

Mit tanulhatunk ebből?

Szóval miért mesélem el mindezt? Mert őszintén, a Bostoni Melaszáradat az a történet, amit kötelező olvasmánnyá kéne tenni bárkinek, aki az építőiparban, gyártásban vagy bármilyen más iparágban dolgozik. Ez a katasztrófa nem valamilyen előre nem látható természeti csapás vagy isteni beavatkozás miatt történt. Az ok:

Inkompetencia
Kapzsiság
Sarokvágás a pénz megtakarítása érdekében
A dolgozók aggodalmainak figyelmen kívül hagyása
A problémák lefestése ahelyett, hogy megoldanák

Ismerősen hangzik? Még ma is látjuk ezeket a mintákat, ugye? Hány katasztrófát előzhetnénk meg, ha csak hallgatnánk az emberekre a terepen, ha valóban tesztelnénk az infrastruktúrát, ha a biztonságot részesítenénk előnyben a sebességgel és a profitál szemben?

Legközelebb, amikor valami bürokratikus hókuszpókusszal találkozol a biztonsági előírásokkal vagy tesztelési követelményekkel kapcsolatban, gondolj Boston North End lakóira. Gondolj arra, mi történt, amikor valaki úgy döntött, ezek a szabályok rá nem vonatkoznak.

Maradjatok biztonságban, barátaim. És talán egy kicsit jobban értékeljétek a reggeli palacsintátokat — sose tudhatod, mikor dönt úgy a melasz, hogy megbosszulja magát az egész emberiségen.

Forrás: https://www.popularmechanics.com/science/a71455129/boston-molasses-flood

Amikor a melasz elöntötte Bostont

Hiányzó tartalom