Oké, meg kell osztanom valamit, ami valóban izgalommal töltött el a rákforskattatás tekintetében. És ezt nem csak azért mondom, hogy izzogjon a hangulat.
Készült egy új kutatás az UCL és az UCLH kutatói által, amely nagy hullámokat kelt a rákforskattatás világában. Egy pembrolizumab nevű immunterápiás gyógyszert tesztelnek – a műtét előtti adagolással –, és az eredmények őszintén szólva figyelemre méltóak.
A lényeg a következő: 32 olyan beteg, akiknek egy specifikus genetikai típusú bélrákuk volt (technikailag az MMR-hiányos/MSI-high), körülbelül kilenc hetig kapott immunterápiát a tervezett műtét előtt. Nem kemoterápiával kezdtek. Nem kellett várakozniuk. Csak ezt a célzott immunterápiát adták nekik, hogy felkészítsék a szervezeteiket a védekezésre.
És aztán? 33 hónapig követték ezeket a betegeket.
Nulla. Recidíva.
Egyetlen betegnél sem tért vissza a rák. Még azokban a betegekben sem, akiknek a kezelés után még maradt apró rákos nyomok – azok a maradék sejtek egyszerűen... ott maradtak. Nem nőttek ki. Nem terjedtek el. Nem csináltak semmit.
Összevetve az átlagos megközelítéssel – a műtéttel, amelyet kemoterápia követ – ahol a betegek körülbelül 25%-ánál tér vissza a rák három éven belül. Ez egy elég megdöbbentő különbség.
Most pedig óvatosnak kell lennem, mert ez nem egy gyógymód minden bélrákra. Ez a specifikus genetikai profil a második és harmadik stádiumú bélrák eseteinek körülbelül 10-15%-ában fordul elő. De ez az, ami annyira ígéretes: olyan betegekről beszélünk, akiknek a múltban sokkal nehezebb volt a kilátás, és ez a módszer olyasmit nyújt nekik, ami rendkívül közel áll a tartós remisszióhoz.
De a kutatók nem csak annyival eléggelődtek, hogy „hű, működött!”. Meg akarják tudni, miért működött ennyire jól – és ami még fontosabb, hogy hogyan jósoljuk meg, ki fog a legtöbb hasznot nyerni belőle.
Fejlesztettek személyre szabott blood-teszteket, amelyek lényegképpen a véráramban pl floating (úszó) tumor-DNS-nyomokat keresik. A tumor-DNA eltűnése szoros összefüggésben állt azzal, hogy a betegeknek maradt-e egyáltalán detektálható rákos sejteik. Gondolja el, mit jelent ez: potenciálisan már korán megállapíthatnánk, hogy működik-e a kezelés, anélkül, hogy hónapokat kellene várnánk a felvéttelekre.
Dr. Kai-Keen Shiu, a vezető kutatók egyike, így fogalmazta meg: ez segítheti az orvosokat a kezelés személyre szabásában. A jól reagáló betegeknek kevésbé agresszív terápiára lehet szükségük. A nagyobb kockázatnak kitett betegek pedig intenzívebb ellátást kaphatnák, pontosan akkor, amikor arra szükségük van.
Ami igazán megdöbbent ebben a történetben, az az, hogy a bélrák a leggyakoribb daganat az Egyesült Királyságban, évente körülbelül 44 000 új esettel. És bár gyakran beszélünk arról, hogy az eredmények jobbak, ha korán észleljük őket (és valóban így is van – az első stádiumnál a fünfévest túlélési arány körülbelül 90%), a valóság az, hogy nem mindenki ilyen szerencsés. A harmadik stádiumnál a 65%-ra csökken, a negyediknél pedig csak 10%-ra.
Szóval, amikor valami olyasmit hoznak, ami jelentősen megváltoztathatná ezeket a számokat – különösen a nehezebben kezelhető alrák típusoknál –, érdemes figyelni rá.
Ez a végső válasz? Nem. Ez egy kisebb vizsgálat (32 beteg), és mindig szükségünk van rá, hogy az eredményeket nagyobb vizsgálatokban is megismételjék. De a „nulla recidíva 33 hónap után” olyan típusú headline (cím), ami miatt a kutatók előrehajtanak a székükön és azt mondják: „Oké, ezt jobban meg kell értenünk.”
És őszintén? Ez pontosan az a fajta tudomány, amiről imádok írni.