A félig elfelejtett hangszer, amit egy magyar királyné is imádott

Kornél a nevem – nem, nem a Korn együttes sráca. Csak egy hétköznapi magyar srác, aki egyszer belebotlott valamibe a nagyapám padlásán. Egy dobozban, valami furcsa üvegkollekció. Közelebbről megnézve egy hangszer maradványai voltak. A hangja... nos, azóta sem hallottam ehhez foghatót.

De ez a hangszer nem a padlásomon született. A története Philadelphiában kezdődött, a tizennyolcadik század közepén.

Egy feltaláló unalmának gyümölcse

Benjamin Franklin, Amerika híres felfedezője, politikusa és feltalálója, 1761-ben járt Londonban. Egy partin látott valamit, ami megakasztotta: egy vendég körbe-körbe húzta az ujját egy pohár peremén, és az hangot adott ki. Döbbenetes, dallamos, szinte másvilági hangot.

Franklinban megszólalt valami. Miért ne lehetne ezt továbbfejleszteni?

Hazavitte az ötletet, és megépítette saját változatát. Több száz különböző méretű üvegpoharat rendezett egymás mellé, mintha egy zongorabillentyűzet lenne. A poharak egymáshoz súrlódtak, így egy gomb megnyomásával lehetett forgatni őket. Az eredmény: a üvegharmonika, a világ egyik legkülönlegesebb hangszere.

Hogyan szól?

Képzeld el a kristályvízen megtörő napfényt hangban. Puha, csilingelő, lebegő. Mintha egy angyal sóhajtana egy üvegpohárba. A magas hangok gyöngyöznek, a mélyek bongani válaszolnak. A hallgatók azt mondták, olyan, mintha a zene maga a levegőben lebegne.

Ez volt az, ami elvarázsolta Európát.

A csillagászati karrier

Az üvegharmonika gyorsan meghódította az arisztokraták és a művészek világát. A legnagyobb zeneszerzők írtak rá darabokat. Mozart, Beethoven, Händel – mindenki akart részt belőle. A hangszer sikkes lett, divatos, megkerülhetetlen.

De itt jön a érdekes rész.

Az orvos, aki a hangszer mögé állt

Franz Anton Mesmer osztrák orvos abban a korban élt. Ma már tudjuk, hogy amit csinált, nem működik – de akkoriban sokan hitték, hogy igen. A hipnózist "mesmerizmusnakak" hívták, a kifejezés az ő nevéből maradt meg.

És Mesmer rájött, hogy a hipnotikus transzhoz tökéletes háttérzene az üvegharmonika.

A lebegő, hipnotikus hangok... az emberek azt hitték, a hangszer mágikus hatással van az elmére. A betegek transzba estek tőle. És innen már csak egy lépés volt elképzelni, hogy talán... meg is őrjíti az embert.

Az őrület mítosza

Kezdtek pletykák terjedni. Aki sokat játszik az üvegharmonikán, megőrül. A zenészek idegesek lettek, remegtek a kezeik. A hallgatók furcsán viselkedtek utána.

A valóság persze prózaibb volt. Az üveg szépen lassan kopott, a hang egyre élesebb lett. A zenészek fáradtak lettek, mert a hangszer fizikailag is megerőltető volt – nedves ujjakkal kellett játszani, pontosan a megfelelő nyomással. Az idegesség nem a hangszerből jött, hanem a kimerültségből.

De a mítosz makacs volt.

A lassú bukás

A tizenkilencedik század elejére az üvegharmonika elkezdett háttérbe szorulni. Több okból:

A zongora hangosabb és erősebb hangszer volt. A hangversenytermek nagyobbak lettek, és az üvegpoharak halk hangja elveszett bennük. A gyártás drága volt, a karbantartás nehéz. És persze ott volt az a rémisztő hírnév is.

Egy idő után senki sem akart ilyen hangszeren játszani. A műsoron már nem szerepelt. Eltűnt a koncerttermekből, aztán a nappalikból is.

A padláson landolt

És itt vagyunk mi, a jelenben. Ha most megkérdezel bárkit az utcán az üvegharmonikáról, legtöbbször csak a fejét rázza. Talán egy-két ember tudja, hogy Franklin találta fel. De hogyan szólt? Miért volt fontos? Erre már nem sokan tudnak válaszolni.

Pedig ha hallanád egyszer, megértenéd. Van benne valami, ami túlmutat a hangszeren. Valami nosztalgikus, szomorkás, de szép. Mint egy emlék egy világról, ami már nincs.

Nekem szerencsém volt. Megtaláltam azt a dobozt a padláson. Megtörtem egy poharat, mikor próbáltam megszólaltatni. De ami a maradékból kijött...

Az egészet megérte.

Franklin végül nem Hungarian királynőnek adta az első üvegharmonikát, hanem egy brit hercegnőnek. De Mária Terézia osztrák császárné, akit magyar királynőként is ismerünk, szintén beszerzett egyet. Ez már csak hab a tortán.