Amikor a víz egyszerűen... eltűnik
Képzeld el, hogy kinézol arra, ami egy tó kéne legyen – Arizona egyik legnagyobb víztározója – és inkább sárgásbarna iszapos partszakaszokat látsz, mint vizet. Pont ez történik most a San Carlos-víztározóval, és egyszerre lenyűgöző és mélyen aggasztó.
A Gila-folyó, amely eteti ezt a tározót, gyakorlatilag éhezik. Az új-mexikói hegyeken téli hóborítottság? Mindössze 2 százaléka a szokásosnak. Kettő százalék, emberek. Ez nem aszály, ez víz-veszélyhelyzet, csak aszály jelmezben.
A számok sokkolnak
Amit igazán megdöbbentőnek találtam, miközben erről olvastam. Egy normális évben a tavaszi hóolvadás táplálja a folyókat és feltölti a tározókat. De idén? Áprilisra a folyó már csak a normál mennyiség 39 százalékánál folyt. Júniusra a víztározó kevesebb mint 400 acre-láb vizet tartalmazott.
Hadd hozzam ezt emberi léptékbe. Egy acre-láb nagyjából akkora vízmennyiség, mint egy acre (nagyjából 4000 négyzetméter) terület egy láb (kb. 30 cm) mély vízzel borítva – ez néhány háztartás éves vízigénye. Szóval itt egy olyan tározóról van szó, amely tele állapotban több százezer acre-láb vizet képes tárolni, és most kevesebb mint 400-at tartalmaz. Olyan ez, mintha egy úszómedencét hasonlítanál össze néhány káddal.
A műholdfelvételek még drámaibb képet festenek. 2023-ban a tározó körülbelül 60 százalékos kapacitáson állt – lenyűgöző, működőképes. Gyors előretekerés 2026 májusára, és kevesebb mint 1 százalékon van. Szó szerint láthatod az ásványi lerakódások „kádgyűrűjét", amelyet a visszahúzódó vízvonal hagyott maga után.
A halak nem voltak esélyesek
Ahogy a vízszint csökkent, valami szívszorító történt a víz alatt. Kevesebb víz = kevesebb oxigén, és a halaknak éppúgy szükségük van oxigénre, mint nekünk. Végül a tározó egyszerűen megfuldoklott – szó szerint.
Gyakorlatilag az összes hal elpusztult. Nagy szájú sügérek, harcsák, nyúújoncok, kékúszójúak, még a telepített pisztrángok is. Egy egész ökoszisztéma, hetek alatt összeomlott.
A horgászati osztálynak be kellett zárnia a tározót, és valójában figyelmeztetniük kellett az embereket a bomló halak egészségügyi kockázataira. Ez olyan mondat, amit soha nem gondoltam, hogy leírok majd. „Figyelmeztetés: Ne menj közel a döglött halakhoz."
Ez már korábban is megtörtént – Túl sokszor
Van valami, ami igazán megdöbbentett: A San Carlos-víztározó legalább 20 alkalommal volt teljesen száraz az első feltöltés óta, 1930 óta. Húsz alkalommal! A Coolidge-gátat 1930-ban avatták fel, és állítólag maga Will Rogers viccelt Coolidge elnöknek, hogy „ha az én tavam lenne, lenyírnám a füvét."
Korábban is volt már hatalmas halpusztulás. 1976-ban több mint 5 millió hal pusztult el, és öt évbe telt, mire az ökoszisztéma helyreállt. Öt év. És ez csak egy esemény volt a fellendülés és összeomlás hosszú történetében.
Van remény?
Jó, nem akarom teljes sötémséggel zárni ezt. Az amerikai Délnyugat híresen változékony, ha csapadékról van szó. Az a régió, amely most súlyos aszálytól szenved, egyszer csak kaphat egy szokatlanul csapadékos monszun időszakot.
A NOAA valójában 33-50 százalékos esélyt jósol az átlagosnál magasabb nyári csapadékra, és az El Niño feltételek erősödnek a Csendes-óceánon – olyan minta, amely néha nagyobb esőzést hoz a Délnyugatra.
Szóval bár ez a tározó most úgy néz ki, mint egy vesztes ügy, a megfelelő viharokkal újra kezdhet megtelni. Már megtörtént korábban. Valószínűleg meg fog még történni.
Mit tanít ez nekünk?
De őszintén? Ez az egész helyzet egy ébresztőóra a vízről az amerikai Nyugaton. Nem csak egy kellemetlenül alacsony tóról beszélünk. Olyan vízről van szó, amelyre közösségek alapoznak, amelyet gazdák használnak élelmiszer termesztésére, amelyet a vadvilág otthonának nevez.
A Gila-folyó összeköti Új-Mexikó havas hegyeit Arizona sivatagi közösségeivel – ez egy életvonalfut a país legcserepcseljebb terrainjén keresztül. Amikor ez az életvonál elvékonyodik, minden lejjebb érezi.
Sokat gondolkodom azokon a műholdfelvételeken. Ugyanaz a tározó, ugyanaz a hely, de teljesen más valóságok az évtől függően. A 2023-as verzió egészségesnek, szinte teltnek látszott. A 2026-os verzió úgy néz ki, mint egy heg a sivatag padlóján.
A klímaváltozékonyság nem új a Délnyugaton. De ahogy a minták eltolódnak és a szélsőségek gyakoribbá válnak, az ilyen pillanatok gyakoribbá – és súlyosabbá – válhatnak.
Egyelőre esőt remélek. De azt is remélem, hogy végre komolyabban kezdjük venni a víztakarékosságot, mert ez a tározó nem csak egy tó. Ez egy lecke, amelyet láthatóan elszántan újra és újra meg kell tanulnunk.