Van, aki egyáltalán nem tud semmit elképzelni?

Hadd osszam meg veletek, mert amikor először olvastam erről, a fejem is beleszédült.

Létezik egy állapot, aminek afantázia a neve. Hátborzongatóan hangzik, mintha fantasyregényből lépett volna elő, de teljesen valós dologról van szó. Az afantáziával élők egyszerűen képtelenek mentális képeket alkotni. Ha megkérdezed tőlük, hogy képzeljék el a csukott szemük előtt az almát, nem történik semmi. Nincs kép, nincs szín, nincs forma. Csak sötétség.

És most jön a igazán érdekes rész: a világ lakosságának nagyjából 3 százaléka él ilyen állapotban. Ez körülbelül 240 millió embert jelent, akik nap mint nap megélik az életüket anélkül, hogy bármit is "látnának" a képzeletükben. Közülük sokan egészen addig nem is tudják, hogy az agyuk másképp működik, amíg valaki véletlenül szóba nem hozza a témát.

Mit jelent az, ha nincs belső szemünk?

Gondolkodjatok el ezen egy kicsit.

Amikor mi álmodozunk, "látunk" dolgokat. Be tudjuk idézni a nagymamánk arcát, elképzelhetjük az álomaink szerinti nyaralást, vagy végiggondolhatjuk, mit ehetünk ma vacsorára. Ezek a képek lehetnek homályosak vagy élesek, állóképszerűek vagy filmesek – de valami mindig van bennük.

Az afantáziával élők számára viszont ez az egész nem létezik. Emlékezhetnek tényekre az anyjuk külsejéről – tudják a hajszínét, a magasságát, a nevetésének a hangját – de nem tudják ténylegesen látni őt a fejükben. Olyan ez, mintha egy vak embernek próbálnál leírni egy színt. Az információ megvan, de az élmény nincs.

Mielőtt azonban túl sok szörnyen sajnálkoznál az afantákokon (igen, így hívják magukat sokan), van valami fontos: ez nem feltétlenül fogyatékosság. Sokan teljesen boldog, sikeres életet élnek. Egyes kutatók szerint még előnyeik is lehetnek – például nem tudják mentálisan visszajátszani a traumatikus eseményeket, vagy nem képesek szorongani a jövő miatt. Nincs vizuális spirálás!

De azért... van valami mélyen elgondolkodtató abban, hogy az emberi tapasztalatnak egy egész dimenziója egyszerűen hiányzik ezeknek az embereknek. És pontosan ez az, ami miatt az új kutatások annyira izgalmasak.

A pszichedelikus áttörés

Itt válik igazán érdekessé a dolog – és őszintén szólva, kicsit sci-fibe illő.

A kutatók elkezdtek esettanulmányokat gyűjteni afantáziával élő emberekről, akik pszichedelikumokat szedtek – és valami figyelemre méltó történt. Hirtelen látni kezdtek.

Egy brazíliai esettanulmány egy 39 éves férfiról szól, aki egész életében mentális képek nélkül élt. Az álmai érzelmesek voltak, de sosem vizuálisak. Nem tudta elképzelni a saját családtagjait. Aztán kipróbálta az ajahuaszkát, egy hagyományos ceremóniákon használt erős pszichedelikus teát.

Amit ezután leírtak, szinte csodaként hangzik: a szer hatása alatt hirtelen meg tudta látni az elhidegült apját a belső szemével. Azt mondta, ez volt az első alkalom életében, hogy vizuális képeket látott a fejében.

De ami igazán megdöbbentett: az hatás nem ért véget, amikor a trip elmúlt.

Hónapokkal később is képes volt halvány képeket felidézni. Az álmai most vizuális elemeket is tartalmaztak. Az az ajtó, ami egész életében zárva volt, most résnyire kinyílt – és nyitva is maradt.

Egy másik eset egy 34 éves francia nőről szól, aki gyermekkora óta afantáziával élt. Őt sosem zavarta különösebben. De miután pszichilobin gombákat próbált, először tapasztalt képeket a fejében. Ezzel az új mentális képekkel játszadozva rájött, milyen "korlátozott" volt a saját szubjektív valósága másokéhoz képest.

Miért működhet ez?

Ezen gondolkodtam, és őszintén szólva, a válasz bonyolult – ami csodálatos módon illeszkedik ahhoz, amiről itt beszélünk: a tudatossághoz.

A vezető elmélet szerint a pszichedelikumok megváltoztatják az agy különböző részeinek kommunikációját egymással. Konkrétan úgy tűnik, fokozzák az összekapcsolódást a látókéreg, az emlékezetközpontok és a végrehajtó funkciók területei között. Lényegében a szerek újrahuzalozhatják azokat az áramköröket, amelyek korábban sosem voltak összekapcsolva, lehetővé téve az információ új útvonalon való áramlását.

Egy másik lehetőség inkább pszichológiai: talán a pszichedelikus élmények intenzív, vizuális természete megtanítja az embereknek, mit is jelent valójában a mentális képalkotás, és ez egy sablont ad nekik, amivel dolgozhatnak a szerek kiürülése után is.

Vagy – és ez az elmélet a legizgalmasabb számomra – mindkettőről lehet szó. Az agy fizikailag megváltozik, de a személy meg is tanulja elérni ezeket a változásokat.

Mit mond ez nekünk a tudatosságról?

Most jön az a rész, ahol kicsit filozofikus leszek (figyelmeztetlek benneteket).

Tudományos újságíróként számomra ezek a kutatások igazán izgalmasak, mert olyan mély titkokat érintenek, amiket alig értünk: magát a tudatosságot. Hogyan hozhatnak létre egy háromfontos zsírcsomó elektromos jelei olyan élményt, mint amikor látunk valamit, ami nincs ott? Miért generál az én agyam élénk filmeket, míg valaki másé sötét marad?

Nincsenek jó válaszaink ezekre a kérdésekre. A filozófusok évtizedek óta küzdenek a tudatosság "kemény problémájával", és a tudósok csak most kezdik feltérképezni ezt a területet.

De az olyan tanulmányok, mint ezek, azt sugallják, hogy a tudatosság nem annyira rögzített, mint gondolnánk. Az agy meg tud változni. Új képességek bújhatnak elő. A különböző tapasztalattípusok közötti falak áttörhetőbbek lehetnek, mint hittük.

A nagyobb kép

Most óvatosnak kell lennem. Esettanulmányokról és beszámolókról beszélünk, nem nagy léptékű klinikai vizsgálatokról. A kutatás előzetes. Nem tudjuk, hány afantáziával élő embernek segíthetne, milyen adagolás működhetne, vagy egyáltalán válhat-e ez valaha legitim kezeléssé.

De maga a lehetőség is elképesztő, nem?

Gondoljatok bele: valaki végigélheti a gyermekkorát, serdülőjét és felnőttkorát anélkül, hogy megtapasztalna valamit, amit mi teljesen természetesnek veszünk. És aztán, egyetlen mély élmény hatására, ez örökre megváltozik.

Nem tudom, ti mit gondoltok, de számomra ez egyszerre alázatosító és reménykeltő. Emlékeztet arra, hogy mindannyian kissé eltérő valóságokban élünk, amelyeket az agyunk egyedi felépítése alakít. És arra utal, hogy ezek a valóságok talán rugalmasabbak, mint gondolnánk.

Az én véleményem

Mint aki megélhetésből gondolkodik és ír a tudományról, őszintén meghatottak ezek az eredmények. Nem azért, mert azt gondolom, mindenki rohanjon pszichedelikumokat kipróbálni (kérem, ne, megfelelő vezetés és jogi megfontolások nélkül), hanem azért, mert ez a kutatás olyan kérdéseket nyit meg, amelyek fontosak nekem.

Mit másról van még tudatunk a tudásunkon kívül? Milyen más képességek lehetnek bezárva olyan agyakba, amelyeknek csak a megfelelő kulcs kell? És hogyan érthetnénk meg jobban a szubjektív tapasztalatok hatalmas sokféleségét, ami közöttünk létezik?

Függetlenül attól, hogy a pszichedelikumok végül beválnak-e az afantázia valódi kezeléseként, úgy gondolom, ennek a kutatásnak van jelentősége. Emlékeztet bennünket arra, hogy az agy nem olyan, mint egy számítógép rögzített szoftverrel. Dinamikus, plasztikus, titokzatos szerv, ami még mindig tele van meglepetésekkel.

Személyesen? Én ezt izgalmasnak találom.