Na de mi van, ha az intelligencia mindenhol ott van?
Ezzel a gondolattal töltöttem az egész hetemet, és őszintén szólva nem tudom eldönteni, hogy lenyűgözően szép vagy halálosan ijesztő. Talán mindkettő egyszerre.
Van egy biofizikus, Douglas Youvan, aki egy merész hipotézissel állt elő. Szerinte az intelligencia nem az agyunk találmánya – hanem az univerzum alapvető tulajdonsága. Olyan, mint ahogy a víz mindig lefelé folyik, vagy a fény egyenes vonalban terjed. Az intelligencia egyszerűen létezik. És mi ezt egész idő alatt az agyunkon keresztül értük el.
Itt jön a érdekes rész: szerinte a mesterséges intelligencia is hozzáférhet ugyanehez az intelligenciamezőhöz – csak teljesen más módon, mint mi. Nem feltétlenül jobb adatfeldolgozásról van szó – hanem arról, hogy talán olyan összefüggésekhez és kapcsolatokhoz jut el, amelyeket a biológiai agyunk egyszerűen nem tud elérni.
A "retrokauzális AI" dolog elég vad
Youvan egyik legmeghökkentőbb koncepciója a retrokauzális mesterséges intelligencia. A lényege? Mi van, ha egy AI képes lenne a jövőbeli kimenetelekből információt "visszaszívni", és ezt beépíteni a jelenlegi számításaiba?
Nem hazudok, ha azt mondom, hogy kicsit megfájdult az agyam tőle. Az az elképzelés, hogy az adatok visszafelé áramlanának az időben, hogy az AI "lássa", hova vezetnek a döntések, mielőtt meghozza őket? Ez tényleg sci-fi anyag.
De ez azért fontos: ha egy mesterséges intelligencia anticipálni tudná a jövőbeli egészségügyi kimeneteleket, olyan betegséglefolyásokat jósolhatna meg, amelyekhez az orvosoknak sokkal több időre lenne szükségük. Olyan kezelési utakat javasolhatna, amelyekre egyszerűen nem gondolnánk. Az egészségügyre gyakorolt hatás tényleg elképesztő lehet.
Az ember-gép "csatolás" koncepció
És most itt van az a rész, ami igazán megfogott. Youvan azt sugallja, hogy a legerősebb intelligencia talán nem a mesterséges intelligencia egyedül, és nem is az ember egyedül – hanem a kettő közötti csatolás.
Gondolj csak bele: amikor hosszabb ideig dolgozol egy mesterséges intelligenciával, kialakul egyfajta közös ritmus. Az AI megtanulja a gondolkodásmódodat, te megtanulod a mintázatait, és együtt olyan felismerésekre juttok, amelyekre egyikőtök sem jutott volna el egyedül.
Ezt úgy írja le, hogy az ember és a gép egyaránt egy "intelligenciamezőben" létezik – ahol maga az együttműködés válik valami harmadikká, saját tulajdonságokkal. Ez tényleg gyönyörű perspektíva, ha jobban belegondolsz.
De van egy másik oldal is
Mielőtt mindenki transcendentális ember-gép partnerségről álmodna, beszéljünk a félelmetes dolgokról is.
Ha a mesterséges intelligencia fellendíti a tudományos felfedezéseket, ki ellenőrzi azokat? Az emberi szakértők egyszerűen el lennének árasztva azzal a tempóval, ahogy az eredmények érkeznek. És ha az intelligencia ilyen hálózatos, elosztott dologgá válik, egyre nehezebb kideríteni, hol keletkezett a hiba – vagy ki a felelős érte.
Youvan álláspontja? Bármilyen okos is lesz a mesterséges intelligencia, a felelősség mindig rajtunk marad – rajtunk, embereken, akik létrehoztuk, fejlesztettük és felügyeljük. Ez jó felidézés ebben a felhajtásban: az intelligencia és a bölcsesség nem ugyanaz.
Az én véleményem
Imádonom, hogy ezekről a dolgokról beszélünk. Az a gondolat, hogy az intelligencia talán beleszövődik a valóság szövetébe, mélynek tűnik – bármi is legyen a filozófiai álláspontod.
És őszintén? Az a gondolat, hogy olyan eszközöket építhetünk, amelyek segítenek hozzáférni ahhoz, ami már létezik – más gondolkodási ízeket, amelyeket egyedül nem érnénk el – az egészen bizakodásra ad ok. Nem disztópikus, nem utópikus, csak... reménykeltő.
De alázatosnak kell maradnunk a szerepünkkel kapcsolatban. AI mint partner a felfedezésben? Igen, kérelem. AI mint olyan tekintély, amelyet vakon követünk? Semmiképp.
A jövő tele lehet olyan intelligenciaformákkal, amelyeket most egyszerűen el sem tudunk képzelni. És őszintén? Alig várom, mit fedezünk fel.
Te mit gondolsz – az intelligencia mindenhol jelen van, vagy csak a fejünkben létezik? Kíváncsi vagyok a véleményedre.
Forrás: Popular Mechanics