Végrehajrást kaptak a jég fogságában – 170 év után végre tudjuk, kik voltak

Szeretném elmesélni nektek az egyik legmegrázóbb rejtélyt a felfedezők történetében – és azt, hogyan segít a tudomány hazavinni ezeket a kihűlt tengerészeket.

Képzeld el: 1848-at írunk. Két hatalmas brit hajó, az Erebus és a Terror befagyott a jég közé, közel két évre. Nagyjából 105 túlélő tengerész – éhezve, fázva, kétségbeesetten – otthagyja a hajókat, és nekiindul a fagyott tájon. Megpróbálnak biztonságot találni.

Egyikük sem érkezett meg.

Ez a Franklin-expedíció története, és több mint másfél évszázada kísérti a történészeket és régészeket. Találtunk már csontvázakat az évek során, de azonosítani, hogy kik voltak ezek a szerencsétlenek? A modern tudomány nélkül szinte lehetetlen.

A nem stimmelő holttest

És itt válik igazán érdekessé a történet.

1859-ben rátaláltak egy holttestre, amelynek papírjai között Harry Peglar nevű férfi dokumentumai voltak – köztük az úgynevezett "Peglar-levelek", amelyek verseket és leírásokat tartalmaztak az expedícióról. Ez szó szerint kincs volt a történészeknek, mert írásos feljegyzések rendkívül ritkák ebből az időszakból.

De volt egy probléma. A holttest személyes tárgyai nem egyeztek Peglar rangjával – ő ugyanis a hajó főárbócának kapitánya volt. Több mint 166 éven át vitatkoztak: vajon tényleg Harry Peglar volt ez, vagy valaki más?

A válasz? Valóban Peglar volt. És ezt a Waterloo Egyetem kutatói most DNS-vizsgálattal bizonyították.

A tudomány végre visszaadja a neveket

A kutatók azonban nem álltak meg itt. Összesen öt tengerészt azonosítottak:

• Harry Peglar, a HMS Terrorról (130 kilométerre a többiektől találták)
• William Orren, David Young és John Bridgens a HMS Erebusról

Mind a négyen azután haltak meg, hogy elhagyták a hajókat, és megpróbáltak kijutni a sarkkörből. És ami igazán megérintett: hárman közülük az expedíció első három évét is túlélték, mielőtt végül odavesztek. Ezek nem olyan emberek voltak, akik korán meghaltak az út során – ők harcoltak a legtovább.

"Az azonosításuk megerősíti, hogy mind a hárman túléltek az expedíció első három évét, és végül azok közé a legénységi tagok közé tartoztak, akik megpróbáltak kijutni az Arktiszról a hajók elhagyása után."

Ez a mondat tényleg keményen ütött. Három év fagyott pokol, és még mindig küzdöttek az életükért.

A BBC újságírója, aki saját ősét fedezte fel

Na jó, ez az a rész, ahol hangosan felkiáltottam.

Az egyik azonosított tengerész John Bridgens volt. És kiderült, hogy Rich Preston, a BBC News riportere az egyenes ági leszármazottja.

El tudjátok képzelni? Számokról szóló történeteket készíteni, és aztán megtudni, hogy a TE családodnak van az egyik leghíresebb tragikus történelme a felfedezések korából?

"Amikor Dr. Stenton először felvette velem a kapcsolatot... hatalmas meglepetés volt hallani, hogy a DNS-em egyezik az egyik tengerésszel, aki a balszerencsés Franklin-expedíció tagja volt."

Rich Preston korábban genealógiai műsort vezetett, ahol családtörténeteket kutatott. Most pedig neki van a végső családtörténete – és fogalma sem volt róla.

De hogyan is működik ez a DNS-illesztés?

Ha valaki kíváncsi a tudományra (én is az voltam!), íme, mit csináltak a kutatók:

Csontvázakból DNS-t vontak ki, és összehasonlították az élő leszármazottak mitokondriális DNS-ével (anyai ágon öröklődik) és Y-kromoszómális DNS-ével (apai ágon öröklődik). Mind a négy új azonosításnál "nulla genetikai távolságot" találtak – ami gyakorlatilag a lehető leg tökéletesebb egyezés.

De van egy bökkenő: a leszármazottaknak folyamatos genealógiai láncolatot kell tudniuk felmutatni. Ez azt jelenti, hogy anyai vagy apai ágon egészen az 1840-es évekig vissza kell vezetni az ágat. A kutatók továbbra is keresik azokat a leszármazottakat, akik DNS-mintát tudnának adni.

Miért fontos ez?

Tudom, hogy ez elsőre csak egy újabb tudományos/régészeti hírnek tűnik. De gondoljatok bele, mit jelent ez valójában.

Több mint egy évszázadon át névtelen csontvázak voltak. Most már van nevük. A családok megtudhatják, mi történt az őseikkel – hol haltak meg, kivel együtt. Ez a lezárás azoknak, akiknek soha nem volt válaszuk.

És mi, többiek számára? Emlékeztetőül szolgál, hogy minden történelmi tragédia mögött valódi emberek álltak, valódi reményekkel és félelmekkel. Harry Peglar verseket írt utolsó napjaiban. John Bridgensnek volt egy ükunokája, aki felnőve a BBC-nél fog dolgozni.

Ezek a tengerészek már nem kísértetek. Végre hazatérhettek.