Hihetetlen felfedezés: fehérjemaradványok egy 66 millió éves dinoszauruszban?

Figyelj, ez most komolyan megdöbbentő.

Évtizedek óta így működött a dinoszaurusz-kutatás: ha valami megkövül, az az. Punt. A csontok ásványosodnak, a puha szövetek eltűnnek, és ami marad, az gyakorlatilag egy kőben留下ott lenyomat. Ennyi. Vagy legalábbis ezt gondoltuk.

De a Liverpooli Egyetem kutatói most azt állítják, hogy találtak kollagént egy Edmontosaurusban – igen, abban a patkánycsőrű, kacsacsőrű dinoszauruszban. A maradvány pedig nagyjából abból az időszakból származik, amikor a dinoszauruszok kihaltak. Szóval 66 millió év.

A vizsgált minta egy szakrális csigolya volt – a gerinc és a medence találkozása. És nem volt kis darab: 22 kiló. A Hell Creek Formációból származik, ami South Dakota-ban gyakorlatilag a késő kréta korszak dinoszaurusz-lelőhelyének Mekkája.

Annyira jó állapotban volt, hogy a kutatók bedobták modern analitikai módszereket. Massspektrometria – ez az a technika, ami a molekulákat súlyuk és kémiai tulajdonságaik alapján azonosítja.

És akkor jön a lényeg: hidroxiprolint találtak. Ez egy aminosav, ami kifejezetten a csontokban lévő kollagénre jellemző. Ha ezt találod, az azt jelenti, hogy igen, ott a degradálódott kollagén. Nem szennyeződés. Nem külső behatás. Hanem az eredeti dinoszauruszé – vagy ami megmaradt belőle.

Steve Taylor professzor, a kutatás vezetője így fogalmazott: ez bizonyítja, hogy szerves biomolekulák "egyes kövületekben jelen vannak".

Mit jelent ez?

Először is: lezárja azt az évtizedes vitát, amit a szkeptikusok mindig bedobtak. Amikor más tudósok fehérjenyomokat találtak ősi kövületekben, a kritikusok rögtön a szennyeződésre hivatkoztak – talán a talajból, a kezelésből, későbbi mikrobális behatásból került oda. Na, most itt a válasz: ez az anyag 66 millió éves, és a kutatók alaposan ellenőrizték, hogy nem kívülről érkezett.

De ami igazán izgalmas: Taylor felveti, hogy érdemes lenne visszamenni a régi mikroszkópos képekhez. Tudod, azokhoz a keresztpolarizált fénymikroszkópos felvételekhez, amiket egy évszázada készítettek, és most ott porosodnak az archívumokban. Ha ezeken felismerjük a megőrződött kollagén foltjait, lehet, hogy már most ott van előttünk egy csomó potenciális jelölt – olyan kövületek, amiket sosem vizsgáltak modern módszerekkel.

Ez olyan, mint amikor kiderül, hogy a nagymamád a padláson őrizte a családi kincseket.

Persze van itt egy nagy kérdőjel. A fehérjéknek le kell bomlaniuk. Ez a természetük. Akkor hogy a fenében maradhatott meg a kollagén – vagy legalábbis darabjai – tensmilliók éven át?

Erre egyelőre senki sem tudja a választ. De hát ez a szép a tudományban, nem? Egy felfedezés mindig új kérdéseket nyit.

Most képzeld el, milyen lenne kollagéndarabokat összehasonlítani különböző dinoszauruszfajok között. Biológiai kapcsolatokat feltárni, amiket a hagyományos anatómia sosem mutathatott meg. Persze, ez nem Jurassic Park – DNS-t nem nyerünk ki, dinoszauruszokat nem tenyésztünk. De egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy ezeket az állatokat molekuláris szinten is megértsük.

Szóval legközelebb, amikor egy múzeumban állsz egy dinoszauruszcsontváz előtt, gondolj arra, hogy lehet, amit látsz, az nem csak kő. Lehet, hogy az eredeti állat valódi darabkái még mindig ott vannak, és halkan várják, hogy rájöjjünk, hogyan olvassuk el a történetüket.

Hát nem klassz?