Bevallom, túl sokat gondolkodtam ezen a kutatáson

Készen állsz?

A nevetés, amit olyan büszkén magunkénak érzünk? Igen, örököltük.

A University of Warwick kutatói nemrégiben nevetésfelvételeket elemeztek emberekből, csimpánzokból, bonobókból, gorillákból és orangutánokból. Összesen 140 különálló nevetéssort vizsgáltak meg mindenféle fajból. És itt jön a lényeg: mind ugyanazt az alapvető ritmikus mintát használja.

Nem hasonló. Nem kb. ugyanaz. Pontosan ugyanaz.

A nevetéshangok közötti időköz? Azonos azzal, amit egy orangutántól hallanál, ha csiklandozzák. A kutatók szerint ez nem véletlen. Szerintük ez a közös ritmus egy körülbelül 15 millió évvel ezelőtt élt közös őstől származik.

Tizenöt. Millió. Év.

Mit jelent ez valójában?

Nézzük meg úgy, hogy minden alkalommal megfagy az agyam tőle.

Mindig is úgy gondoltuk, hogy az emberi beszéd és a hangkommunikáció valami fenomenális, egyedi találmány — olyan dolgok, amelyek elkülönítenek minket az állatvilágtól. És sok szempontból ez így is van! De ez a kutatás azt sugallja, hogy nem nulláról építettük a hangképességünket. Örököltünk egy alapot, és aztán... felújítottuk.

A nevetés alapvető ritmikus szerkezete meglepően stabil maradt, miközben minden más körülötte evolveálódott. Az ősi majomelődeink már lefektették az alapjait annak a hangkontrollnak, amely végül lehetővé tette az emberek számára, hogy beszéljenek, énekeljenek, vitatkozzanak, viccelődjenek, és igen — nevessenek ezeken a vicceken.

De van még egy érdekes rész

A igazán lenyűgöző az, hogy míg az alapritmus változatlan maradt, az emberi nevetés sokkal változékonyabbá vált.

Gondolj csak bele. Mikor nevettél utoljára? Lehet, hogy valaki mesélt valamit, amit tényleg viccesnek találtál, és ösztönösen nevettél. Lehet, hogy udvariasságból nevettél egy kollégád gyenge poénján. Lehet, hogy idegesen nevettél, miután elestél a nyilvánosság előtt. Lehet, hogy csak azért nevettél, mert mindenki más is nevetett, pedig nem is hallottad a poént.

Mindegyik más társas funkciót tölt be, de mind ugyanezt a 15 millió éves ritmikus sablont használja.

A többi nagy emberszabású? Náluk a nevetés korlátozottabb. Automatikusabb, kevésbé irányítható. Egy csimpánz akkor nevet, amikor tényleg jól érzi magát vagy csiklandozzák — nem fog udvariasságból nevetni egy vacsorán.

Miért fontos ez egyáltalán?

Gondolkodtál már azon, hogy miért lényeges ez? Jó, kedves, hogy osztozunk az orangutánokkal a nevetésritmusban, de kit érdekel?

Íme, miért: a beszéd nem hagy fosszíliákat. Nem áshatunk ki egy csontot, hogy lássuk, hogyan beszéltek az őseink. A nyelv egy láthatatlan, kézzelfoghatatlan dolog, ami csak élő lényekben létezik. Szóval a tudósoknak, akik meg akarják érteni az emberi beszéd evolúcióját, nagyon kevés nyomuk van.

De a nevetés? A nevetés öreg. Nagyon öreg. Millió évvel az emberi nyelv előtt létezett, és ma minden nagy emberszabású fajnál megtalálható. Ez egy hihetetlen ritka ablakot nyit a hangkommunikáció evolúciójába.

Dr. Adriano Lameria a Warwick Egyetemről gyönyörűen fogalmazott: "Ellentétben azzal a klasszikus nézettel, hogy az első emberek hirtelen olyan hangkontroll-képességeket szereztek, amelyek jelentősen különböztek elődeikétől, a nevetés evolúciója azt mutatja, hogy az ember egy kontinuumon helyezkedik el."

Nem hanggal rendelkező szuperhősösként érkeztünk a semmiből. Gyakoroltunk — a nevetésen keresztül — 15 millió éven keresztül.

A lényeg

Legközelebb, amikor kitörik belőled a nevetés, állj meg egy pillanatra, és értékeld az ősi történelmet, ami abban a pillanatban benne van. A nevetésed ritmusában visszhangzik valahonnan a messzi múltból, millió évvel ezelőttről, még mielőtt az ember létezett volna.

Ez elég figyelemre méltó, nem?

Egész idő alatt azt hittük, a nevetés csak valami szórakoztató dolog, amit csinálunk. Kiderült, hogy az egyik legrégebbi történet, amit fajunk valaha mesélt.

És őszintén? Úgy gondolom, ezért érdemes mosolyogni.