Várj, egy ősi krokodil van abban a kőben?

Hadd mondjam el nektek, mert ez az a tudományos sztori, amitől tényleg hangosan felkiáltottam.

Szóval a helyzet a következő: spanyol tudósok épp egy régi fosszíliát vizsgáltak — nagyon-nagyon régit — amikor ultraibolyás fénnyel megvilágították, és valami hihetetlenre bukkantak. Ebből a kőből, ami 125 millió évet töltött a föld alatt, előkerült egy ősi krokodilrokon megőrződött bőre, lágy szövetei, és talán még a színmintázata is.

Hát nem klassz?

Ismerjétek meg a Montsecosuchus deperétit!

Ez a kis jószág a kréta korban élt, nagyjából 125 millió évvel ezelőtt. Ez olyan 60 millió évvel azelőtt van, hogy a híres T. rex egyáltalán a Földre lépett volna. A fosszíliát Északkelet-Spanyolországban találták, Katalóniában, és több mint száz éve egy barcelonai múzeumban pihent.

De itt jön a lényeg — egészen mostanáig senki nem vizsgálta meg rendesen. A fosszília nagyjából 50 centiméter hosszú (kb. egy újszülött ember mérete), ami elég kicsi a mai krokodilokhoz képest. Ez a kis krokodil egy tengerparti tó közelében pusztult el, és rendkívül finom üledékekben őrződött meg, amelyek idővel mészkővé alakultak.

Tudjátok, azokat a fantasztikus lelőhelyeket, ahol minden őrületes részletességgel megőrződik? Ez is egy volt közülük. A Pedrera de Meià-i mészkő ma egy UNESCO Geopark része — olyan hely, ami annyira különleges a paleontológia számára, hogy védelem alatt áll.

Az ultraibolyás fény varázslata

Szóval mi változott? Miért csak most tudjuk meg e krokodil bőrének titkait, miután a fosszília már úgy száz évet töltött a múzeumban?

A válasz az UV fény.

Amikor a kutatók, Oscar Castillo és Jesús Serrano, ezeket a híres mészkő-lelőhelyeket catalogizálták, úgy döntöttek, megvizsgálják ezt a kis krokodilt ultraibolyás fényben. És akkor jött a varázslat.

Az UV fény különböző anyagokat különbözőképpen világít meg. A megkövesedett szövetek másképp reagálnak, mint a körülöttük lévő kőzet — hasonlóan ahhoz, ahogy egyes poszterek csak fekete fényben mutatnak rejtett képeket. Hirtelen olyan részletek váltak kristálytisztává, amelyek korábban teljesen láthatatlanok voltak.

„Az UV fény lehetővé teszi számunkra, hogy olyan részleteket lássunk, amelyek egyébként teljesen rejtve maradnának a kőzetben" — magyarázta Castillo. És őszintén, nem a legmenőbb dolog ez? Azokban az években, amikor a fosszília ott ült, megtartotta titkait, és csak a megfelelő fényre várt, hogy felfedje őket.

Mit találtak

Hol is kezdjük? A csapat rengeteg lágy szövetes részletet dokumentált, amelyeket eddig soha nem láttak ebben a fajban.

Először is, a bőr: Feltérképezték az egész test bőrpikkelyeinek mintázatát. És képzeljétek el — a pikkelyek alakja és mérete attól függött, hol voltak a testen. Ez hasonlít a modern krokodilokéhoz, amelyek különböző testrészeken eltérő pikkelymintázatot viselnek. Azt is felfedezték, hogy eltérően a mai krokodiloktól, ennek az ősi rokonnek nem volt magas uszony a farka mentén.

Aztán az érzékszervi struktúrák: Itt válik igazán érdekessé. A kutatók apró struktúrákat találtak néhány pikkelyen belül, főleg a nyakon, a végtagokon és a test oldalai mentén. A ma élő krokodiloknál hasonló szervek tapintást, víznyomást, hőmérséklet-változásokat és még kémiai jeleket is érzékelnek. Elég kifinomult cucc egy 125 millió éves állattól.

De itt jön a érdekes rész: a Montsecosuchusnál ezek a lehetséges érzékszervi szervek csak a test szélén lévő kis pikkelyekben jelentek meg. A modern krokodiloknál ezek sokkal szélesebb körben oszlanak el a bőrön. Ez arra utal, hogy ezek az érzékszervi struktúrák először lokálisan, a test egyes területein fejlődhettek ki, mielőtt átterjedtek volna a teljes testre a későbbi fajoknál.

A légzőrendszer: Mellkasi porcos struktúrákat is találtak, ami arra utal, hogy ennek a kis krokodilnak már elég fejlett légzőrendszere volt — olyan, amely a mai krokodilokkal közös jegyeket mutat.

„Ezek a tulajdonságok azt jelzik, hogy annak ellenére, hogy primitív állatról van szó, már nagyon jól alkalmazkodott a félig vízi életmódhoz" — jegyezték meg a kutatók. És ez teljesen logikus, nem? Ha tavakban és folyókban akarsz lurkálni, hatékonyan kell tudnod lélegezni.

A csíkok a farkán

De kétségtelenül a legmeglepőbb felfedezés a farkához kapcsolódik.

Az ultraibolyás fény alatt a kutatók váltakozó világos és sötét sávokat vettek észre a farok néhány pikkelyén. Ezek a sávok szinte zebracsíkokra emlékeztettek. A csapat úgy gondolja, hogy ezek az állat eredeti színezetének megőrzött maradványai lehetnek — lényegében a 125 millió éves pigmentmintázat.

Ha igazuk van, ez lenne a legrégebbi ismert bizonyíték színezésre a teljes krokodil-családfán. Ez azért elég nagy dolog.

Na de milyen színű volt valójában? Senki nem tudja biztosan. De egy kutató azt javasolta, hogy valószínűleg nem különbözött túl sokban a modern fajoktól, amelyek szintén változatos színezési mintázatokat mutatnak.

Szóval mi volt ezeknek a csíkoknak a célja? A kutatók úgy gondolják, hogy megzavaró álcázásként szolgálhattak — olyan mintázat, amely feldarabolja az állat körvonalait és segít beleolvadni a környezetébe. Gondoljatok arra, ahogy a zebra csíkjai megnehezítik az egyes állatok kiszúrását a magas fűben. Ugyanez a koncepció.

Hasznos tulajdonság lett volna egy kis krokodil számára, amely igyekezett észrevétlenül közelíteni a zsákmányhoz, vagy elkerülni, hogy ő maga váljon valaki más ebédjévé azokban az ősi tavakban.

Miért fontos ez

Itt van az, ami igazán izgat erről a sztoriról: lágy szövetek megőrződéséről beszélünk.

A lágy szövetek — bőr, szervek, porcok — hihetetlenül törékenyek. Szinte azonnal elbomlanak, miután egy állat elpusztul. Ahhoz, hogy túléljék 125 millió évet a fosszíliák között, tökéletesnek kell lenniük a körülményeknek. Ez ritka. Nagyon, de nagyon ritka.

A legtöbbször a fosszíliák csak a kemény részeket őrzik meg — csontokat és fogakat. A lágy szövet felfedezések a paleontológia lottóötös nyereményének felelnek meg. Mindegyik egy apró ablakot nyit arra, milyenek is voltak ezek az állatok igazából, élő, lélegző lényekként.

Ez a kis fosszília Spanyolországból most egy azok közül a ritka ablakok közül. És amit mutat nekünk: az ősi krokodilrokonok már sokkal összetettebbek és kifinomultabbak lehettek, mint gondoltuk volna.

Elég vad elképzelni, ugye? Egy kis krokodil, véletlenül megőrződve a tó üledékében, száz évig észrevétlenül a múzeum gyűjteményében, és végül felfedve — pikkelyről pikkelyre, csíkrol csíkra — a megfelelő fényben.

A tudomány egyszerűen klassz.

Forrás: ScienceDaily