Egymillió éves időzár bombát találtak Új-zélandon

Elgondolkoztál már azon, milyen lehetett Új-zéland egymillió évvel ezelőtt? Nem a毛利 vagy az európai telepesek érkezése előtt, hanem igazán régen – amikor őserdők borították a tájat és olyan madarak éltek ott, amelyeket sehol másutt a világon nem találsz meg.

Nos, a tudósok most épp egy ilyen korszakból származó "időkapszulát" tártak fel – és komolyan, az eredmények elég vad dolgok.

Egy barlang, ami titkokat őriz

Képzeld el: ausztrál és új-zélandi kutatók a Waitomo közelében lévő barlangrendszert vizsgálták az északi szigeten, amikor valami rendkívülibe botlottak. A barlangban 12 különböző madárfaj és 4 békafaj fosszíliái hevertek – mindegyik nagyjából egymillió éves.

Tudom, mit gondolsz: "Egymillió év az kurva sok idő." És igazad van. De itt jön a lényeg: ez az első alkalom, hogy a kutatók jelentős mennyiségű szárazföldi gerinces fosszíliát találtak ebből a konkrét időszakból Új-zéland történetében. Vagyis gyakorlatilag hiányzott egy egész kötet az ország biológiai történetéből.

"Nem csak egy hiányzó fejezetről van szó Új-zéland őstörténetében" – mondta Dr. Paul Scofield, a Canterbury Múzeum munkatársa. "Egy hiányzó kötetről."

Nekem ez teljesen lenyűgöző. Évezredek óta járjuk Új-zélandot, és még mindig annyi mindent nem tudunk arról, mi élhetett ott előttünk.

A madarak, amelyek eltűntek

Itt válik igazán érdekessé a történet. Az egymillió évvel ezelőtti madárközösség gyökeresen különbözött attól, amivel a毛利 és az európai telepesek találkoztak mindössze néhány száz éve.

"A változó erdő- és cserjés élőhelyek egy teljes átalakulást kényszerítettek a madárpopulációkra" – magyarázta Dr. Scofield. A kutatók szerint a madárfajok 33-50 százaléka tűnt el ebben az egymillió évben – méghozzá az emberek érkezése előtt.

Ez azért jelentős, mert azt mutatja, hogy ezek a kihalások nem az emberiség hibái (legalábbis közvetlenül nem). A bűnösök? A klímaváltozás és a vulkánkitörések, amelyek újra és újra átformálták a tájat.

Gondolj bele: ezek a madarak millió éveken át fennmaradtak, majd olyan környezeti változások ölték meg őket, amelyekhez semmi közük nem volt. Ez egyszerre alázatosító és egy kicsit szomorú, nem gondolod?

A kākāpō repülő rokona?

Okay, ez most a kedvencem az egész felfedezésből.

A fosszíliák között a kutatók azonosítottak egy korábban ismeretlen papagájfajt – Strigops insulaborealis – amely a kedvelt kākāpō ősi rokona. Ha nem ismered a kākāpōt, hadd mutassam be neked a Föld talán legfurcsább madarát.

A modern kākāpō röpképtelen, éjjeli és meglepően idős lehet – akár 100 évnél is tovább él. Lényegében egy puha, zöld, bagolyszerű papagáj vicces párzási szertartással. Mi ne lenne szeretnivaló benne?

De itt a poén: az ősi rokona valószínűleg egészen más lehetett. A fosszilis csontok elemzése azt sugallja, hogy ennek az egymillió éves papagájnál gyengébb lábai voltak a mai kākāpōhoz képest, amely erős végtagjaira támaszkodik a mászáshoz. Ez az ősi rokon akár meg is tudhatta repülni.

Elképzeled? Egy világ, ahol a kākāpō ősei repültek az erdőkön keresztül, ahelyett hogy aranyos, tollas burgonyaként bóklásztak volna. A tudósoknak még több kutatásra van szükségük, hogy ezt megerősítsék, de már a lehetőség is elég izgalmas.

A természet idővonalához új fejezetek érkeznek

Az is különleges ebben a felfedezésben, hogy a tudósok milyen pontosan meg tudták határozni a kort. A fosszíliák két vulkáni hamuréteg között rekedtek meg, és a geológusok a hamu elemzésével állapították meg az életkort. Az ilyen pontosság viszonylag ritka a paleontológiában, és magabiztossá teszi a kutatókat az időrendben.

Az eredmények azt is segítenek áthidalni egy hatalmas űrt abban, amit Új-zéland múltjáról tudunk. A St Bathans-i korábbi ásatások Közép-Otagóban körülbelül 16-20 millió évvel ezelőtti életet tártak fel. De az azban és az egym millió évvel ezelőtti időszak közötti titokzatos korszak? Szinte teljesen ismeretlen volt – egészen mostanáig.

Miért fontos ez?

Szerintem könnyű úgy elintézni az ilyen felfedezéseket, hogy "jó, régi csontok, nem érdekel." De gondolj bele, mi történik itt valójában.

Nem csak azt tudjuk meg, milyen állatok éltek egymillió évvel ezelőtt. Megértjük, hogy bolygónk ökoszisztémái állandóan változnak – olyan erők formálják őket, amelyek sokkal nagyobbak bármelyik fajnál. Megtanuljuk, hogy a kihalás természetes folyamat, amely már előttünk is zajlott, és hogy a klíma meg a földtan mindig is (és mindig is lesznek) hatalmas átalakító erők.

Ugyanakkor ez a kutatás azt is kiemeli, mennyire értékes és törékeny Új-zéland egyedi vadvilága. A szigetek millió éveken át evolúciós hotspotként működtek, olyan lényeket hoztak létre, amelyek sehol másutt a Földön nem találhatók meg. E történet megértése segít értékelni – és remélhetőleg megvédeni – azt, ami még megmaradt.

Szóval legközelebb, amikor kākāpō-dokumentumot nézel vagy Új-zéland furcsa madarairól olvasol, ne feledd: a történet sokkal, de sokkal régebbre nyúlik vissza, mint bármelyikünk valaha is elképzelte. És köszönhetően ennek a figyelemre méltó barlangi felfedezésnek, végre elkezdjük olvasni azokat a korábbi fejezeteket.