Van egy téma, ami mostanában éjszakába nyúlóan foglalkoztat. És nem, nem a szokásos "elfelejtettem lekapcsolni a villanyt" típusú probléma.
A fizika egyik legőrültebb gondolata került elő: mi van, ha minden, amit tapasztalunk, csak MOST történik? Mi van, ha a múlt nem létezik, a jövő pedig csak egy képzeletbeli fogalom, mi pedig pillanatnyi jelenségek vagyunk a végtelen kozmikus káoszban?
Az alapötlet (fizika diploma nélkül)
Próbáljuk meg egyszerűen. A 19. században élt egy Ludwig Boltzmann nevű fizikus, aki az atomok és molekulák viselkedését kutatta. Létrehozott valamit, amit statisztikus mechanikának hívnak – ez lényegében annyit tesz, hogy valószínűségekkel magyarázza az anyag működését. Egyszerű, nem?
De aztán jön a furcsaság. Boltzmann az entrópia fogalmával is foglalkozott. Ez gyakorlatilag azt méri, mennyire kaotikus egy rendszer. A termodinamika második törvénye szerint az entrópia idővel mindig nő – a dolgok szétesnek, az energia szétterjed, a káosz győz. (Mondja ezt az állandóan rendetlen íróasztalomnak.)
Na most jön az agyfeldolgozhatatlan rész: ha az univerzum alacsony entrópiaállapottal indult (amit a tudósok feltételeznek), és az entrópia természetesen nő... akkor matematikailag a véletlenszerű fluktuációk bármilyen furcsa dolgot létrehozhatnak. Tökéletesen működő emberi agyat is, hamis emlékekkel, amelyek soha nem történtek meg.
Szóval tényleg létezem most?
Itt jön a filozófiai csavar. E hipotézis szerint az agyunk nem lenne értelmes értelemben valódi. Ideiglenes, véletlenszerű neuron-elrendeződések lennénk, amelyek teljesen esetlegesen alakultak ki, bennük olyan emlékekkel, amik sosem történtek meg.
Gondolj bele: a gyerekkori születésnapjaid, az első csókod, az az eset, amikor véletlenül visszaintettél valakinek, aki nem intett neked – ez mind semmi más, mint kozmikus statikus zaj a koponyádban.
A legijesztőbb része? Ha ez igaz lenne, észre se vennénk. Egyszerűen átélnénk ezt a pillanatot, meg lennénk győződve arról, hogy minden valódi.
Ez csak sci-fi?
Lehet, hogy most a Mátrixra gondolsz, és őszintén, nem lenne teljesen igazad. A különbség az, hogy Neo és Trinity tudták, hogy számítógépes szimulációban vannak. Ha a Boltzmann-agy elmélet helyes, mi teljesen, absolutíve nem tudnánk róla.
De itt jön a tudományos érdekesség: kutatók szerint ez valamit mondhat nekünk az univerzumunkról. A Santa Fe Institute egyik friss tanulmánya azt sugallja, hogy az általunk gyűjtött adatok valójában arra utalnak, hogy NEM egy Boltzmann-agy szcenárióban élünk. (Kis megkönnyebbülés, ugye?)
Miért számít ez, ha nem bizonyíthatjuk?
Ez az a rész, ami igazán lenyűgöz. Jordan Scharnhorst fizikus rámutat valamire: "Alapvetően a Boltzmann-agy nem tudományos, és nincs olyan adat, amit mérhetnénk." Nem tudjuk bizonyítani vagy cáfolni ezt a hipotézist.
És mégis, van értéke. Gondolj bele: gondolatkísérletként működik. Mint amikor elgondolkodsz azon, mi történne, ha fénysebességgel utazhatnál, vagy mi van egy fekete lyuk szélén. Ezek az ötletek tolják a megértésünket, még ha nem is tudjuk közvetlenül tesztelni őket.
A Boltzmann-agy egy úgynevezett "reductio ad absurdum" – vagyis más elméletek tesztelésére használják, azzal, hogy megmutatják, milyen abszurd következtetésekhez vezethetnek. Ha egy fizikai modell azt mondja, hogy Boltzmann-agyak valószínűbbek lennének, mint a "valódi" megfigyelők – talán valami nem stimmel azzal a modellel.
Az én véleményem
Őszintén? Ez az a fajta dolog, ami egyszerre rémísztő és furcsa módon reményteli.
Rémisztő, mert mi van, ha... De reményteli, mert emlékeztet arra, mennyire keveset tudunk a valóságról. A földközpontú világképtől eljutottunk odáig, hogy fontolgatjuk: az egész létezésünk egy statisztikai anomália lehet.
És tudod mit? Még ha az emlékeim csak valószínűtlen fluktuációok is, még ha a múlt "nem is valódi" alapvetően – ez a pillanat még mindig jelentéssel bír nekem. Írom ezt, te olvasod, és valahol kint a világban kapcsolódunk egymáshoz a puszta furcsasága miatt, hogy egyáltalán van tudatunk.
Talán ez számít inkább, mint hogy tudjuk-e "bizonyítani" a létezésünk legitimitását.
Te mit gondolsz? Kiakaszt az a gondolat, hogy a jelen pillanat az egyetlen, ami valóban létezik, vagy valahogy békésnek hangzik? Írj kommentet – őszintén kíváncsi vagyok, egyedül maratok-e 2-kor az entrópia miatt.