Miért néznek ki olyan furcsán a állatkerti oroszlánok?

Észrevetted már, hogy az állatkerti állatok néha furán viselkednek? Nem betegen, inkább úgy, mint akik unatkoznak, fel-alá járkálnak, vagy egyszerűen nem önmaguk.

Nálam mindig megakad a szemem ezen, amikor állatkertben járok. Fura látni egy oroszlánt, ahogy úgy heverészik, mintha házikedvenc lenne. Az oroszlánok azért mégiscsak a szavannák legfélelmetesebb ragadozói, nem? Ám fogságban sokan ugyanazt a kört járják újra és újra, és semmi sem hasonlít ahhoz, amit a vadonban csinálnának.

Most viszont tudósok rájöttek valamire – és ez az etetés módjához kötődik.

Falatozás és böjt

A vadon élő oroszlánok nem minden nap esznek, és nem ugyanakkor. A zsákmány hullámokban jön: ha sikerül a vadászat, jön a lakoma, aztán napokig emésztés és pihenés, míg újra nem adódik alkalom. Ez a természetes ritmus.

Az állatkertekben? Rendszerint feldolgozott húst kapnak, minden nap ugyanúgy, ugyanabban az időpontban. Semmi sem emlékeztet az afrikai szavanna valóságára.

Az Adelaide-i Egyetem és a Dél-ausztráliai Monarto Safari Park kutatói elhatározták, hogy kipróbálnak valamit. Elkezdtek egy csapat hím afrikai oroszlánnak teljes állati tetemeket adni – igazi zsákmányt, amit a vadonban ejtenének el és szétszakítanának.

Az eredmény? Az oroszlánok szó szerint megváltoztak.

Több, mint vacsora

Amikor tetemet kaptak, a viselkedésükben valami eltolódott – és ez messze túlmutatott az evésen.

Majdnem háromszor annyi időt töltöttek evéssel. Nem azért, mert táplálóbb lett volna, hanem mert egy egész tetem szétszakítása komoly meló. Gondolj csak arra, mi a különbség: előre felszeletelt húst eszel a kanapén, vagy le kell vadászni a vacsorát és küzdeni kell érte. Mindkettő megtölti a gyomrot, de csak az egyik mozgósítja az egész tested és agyad.

Ezek után az oroszlánok hosszasan pihentek – pont úgy, ahogy egy nagy vacsora után várnánk a vadonban. Ahogy aztán telt a böjtölés ideje, fokozatosan aktívabbá váltak. Éberebbek lettek, jobban érdeklődtek a környezetük iránt, oroszlánszerűbbek.

Ez a lakoma-böjt ritmus tökéletesen egyezett azzal, amit a tudósok a vadon élő oroszlánpopulációkban megfigyelnek. Nem volt ez apró változás.

A Járkálás Problémája

Itt jön az, ami igazán felkeltette az érdeklődésemet. A kutatók követék az úgynevezett "járást" – azt az ismétlődő fel-alá mozgást, amit a fogságban tartott ragadozók gyakran mutatnak. Ezt stressz vagy frusztráció jelének tekintik, és az állatkertek évek óta próbálják csökkenteni.

Gondolhatnánk, hogy a járás akkor fokozódik, amikor az állat éhes, nem?

De kiderült, hogy valószínűleg nem ez a helyzet.

Az oroszlánok valóban többet jártak a vizsgálat során, de a növekedés nem az éhezés hosszához kapcsolódott. Ehelyett a járás éppen kiszámítható események körül ugrott meg: az állatgondozók érkezésekor és amikor az állatokat a kifutó más részeire mozgatták.

Ez arra utal, hogy a járás talán inkább a rutinhoz és az anticipációhoz kötődik, nem a valódi éhséghez. Az oroszlánok nem feltétlenül szenvedtek az evés hiányától – a kiszámítható napirendjükre és arra reagáltak, hogy tudták, jön az étel.

Ez fontos különbség az állatkerti menedzsment szempontjából, nem?

Miért Fontos Ez?

A kutatócsapat három teljes hónapig követte az oroszlánokat infravörös kamerákkal, napi 24 órás viselkedési adatokat gyűjtve. Így láthatták, hogyan alakulnak a minták a teljes etetési ciklus során, nem csak közvetlenül az étkezések után.

Alexandra Whittaker professzor, a kutatás egyik résztvevője rámutatott: sok állatkerti tanulmány csak az etetés utáni pillanatokat vizsgálja. De ez a kutatás azt mutatja, hogy az etetési rend napokkal később is befolyásolja a viselkedést. Nem elég egyetlen pillanatot tanulmányozni – meg kell érteni a teljes ritmust.

És van még valami: az agresszió nem nőtt a tetemes étkezések során. Társadalmi felfordulás sem volt. Ezek az oroszlánok nem váltak veszélyessé, amikor igazi húst kaphattak. Ha valami, még természetesebben, nyugodtabban viselkedtek.

Mit Étrend Az Állatok?

Ez a kutatás nagyobb kérdéseket vet fel arról, hogyan gondoskodunk a fogságban tartott állatokról. A tápanyagokat optimalizáltuk – az állatkertek pontosan tudják, milyen vitaminokra és ásványi anyagokra van szükség. De a táplálás csak egy része a képnek.

Amikor az oroszlánok szétszakítanak egy tetemet, természetes viselkedéseket végeznek, amelyek fizikailag és szellemileg is stimulálják őket. Az állkapcsuk másképp dolgozik, a testük másképp mozog, az agyuk másképp dolgozza fel az élményt, mintha előkészített adagokat nyelnének le.

Elég-e csak egészségesen tartani és etetni az állatokat? Vagy inkább lehetőséget kellene adnunk nekik, hogy azokat a viselkedéseket fejthessék ki, amire a testük és elméjük az evolúció során berendezkedett?

Nálam ez egyértelműnek tűnik. Egy oroszlán agya és teste bizonyos élményekre számít – és ha megfosztjuk őket ezektől, annak valószínűleg vannak következményei, amelyeket még nem ismerünk teljesen.

Az Állatgondozás Jövője

A kutatók a viselkedési tanulmány után fiziológiai mérésekkel akarják folytatni:Combine observations of what animals do with data about what's happening inside their bodies. Éppen ezért – a viselkedés és a biológia két oldala ugyanannak az érmének.

De már most ez a tanulmány gyakorlati betekintést nyújt: ha egyszerűen megváltoztatjuk az etetési rutint, hogy illeszkedjen a vadon mintázatához, a fogságban tartott állatok természetesebben viselkedhetnek. Nincs szükség drága felszerelésre vagy nagyobb átalakításra. Csak újra kell gondolni, mikor és hogyan adjuk az ételt.

Nálam ez egyszerre reménykeltő és szomorú. Reménykeltő, mert láthatjuk, hogy viszonylag egyszerű változtatásokkal értelmes javulást érhetünk el. Szomorú, mert elgondolkodtat: vajon mit rontunk el még az állatok tartásában?

Ezek az oroszlánok bizonyították, hogy megvannak még a vadon ösztöneik, ha megkapják a lehetőséget, hogy kifejezzék őket. Csak a megfelelő környezetre volt szükség, hogy ez a vadság újra előbújjon.