NASA a Holdra költözik – na jó, még nem most, de haladunk afelé

Hadd osszam meg veletek, miért nem alszom mostanában.

A NASA bejelentette: komolyan gondolják, hogy tartós emberi jelenlétet alakítanak ki a Holdon. Nem úgy értem, hogy kirándulás. Úgy értem, hogy beköltözünk. Lakóövezetek, hosszú távú élőhelyek – minden, ami ehhez kell.

A lényeg: éljünk föld alatt!

Az a rész igazán izgat, amiről mostanában sokat hallani: a NASA barlangokat keres. Nem ám szimpla lyukakat. Lavacsöveket. Olyan alagútrendszereket, amiket ősi vulkáni tevékenység alakított ki.

Miért jó ez?

A Hold felszíne durva hely. A hőmérséklet az egekben vagy a mínuszokban van, nincs atmoszféra, ami megvédjen a káros sugárzástól. És még az a szerencsénk sincs, hogy légkörünnk lenne – a kőzettörmelék akadálytalanul csapódik a felszínnek.

Persze építhetnénk felette is védőbunkereket. De miért erőlködnénk, ha a Hold már megcsinálta nekünk az alapokat? A beomlott lávacsövek óriási természetes menedékhelyek lehetnek. Stabilabb hőmérséklet, sugárzás elleni védelem – úgy működik, mint egy földalatti lakás vasbeton falakkal.

De honnan tudjuk, mi van odalent?

Itt jön a tudományos-fantasztikus rész.

A GIMLI misszió – tudom, klassz a név – a Marius Hills nevű területet vizsgálja. Ez egy nyílás a Hold felszínén, ami akár egy hatalmas földalatti rendszer bejárata is lehet. Olyan méréseket végeznek, mintha ultrahanggal vizsgálnák a holdkőzetet. Dr. Nathaniel Putzig vezetésével derítik ki, mi lapul odalent.

Ha nagyobb üregek vannak ott, az teljesen megváltoztathatja, hol építenek majd jövőbeli lakóhelyeket.

Persze a barlangok önmagukban nem elég

Még ha megtaláljuk is a tökéletes földalatti menedéket, másról is gondoskodnunk kell. Ezért van a második vizsgálat.

A LEMS-SP – próbáld kimondani ötször gyorsan – egy önálló megfigyelőállomás lesz a Hold déli pólusánál. Figyeli a holdrengéseket, a mikrometeorit-becsapódásokat, és azt, hogyan változik a vékonyka légkör az idő előrehaladtával. Olyan, mintha időjárás-állomást telepítenénk – csak az "időjárás" itt szeizmikus rezgésekből és sziklákatból áll.

Ez azért lényeges, mert senki sem akar egy gyönyörű új élőhelyet építeni, amit aztán egy váratlan holdrengés szétzúz.

A nagyobb kép

A legjobban az tölt el bizakodással, hogy a NASA nem csak tudományért űzi a tudományt. Egyfajta "túlélési kézikönyvet" állítanak össze, ahogy egyik illetékes fogalmazott. Minden adat, amit ezekből a vizsgálatokból nyernek, a jövő űrhajósait fogja védeni, amikor majd ott élnek és dolgoznak.

És ne felejtsük el: ez csak a gyakorlás. A végső cél a Mars. A Hold a tesztpálya. Ha itt megtanulunk túlélni, közelebb kerülünk a Vörös Bolygóhoz.

A CLPS program keretében kerülnek majd a felszínre a vizsgálatok – ez az a megoldás, ahol kereskedelmi holdleszálló egységeket használnak. Okos húzás: egyszerre tesztelik a technológiát és a tudományt.

Szóval legközelebb, amikor felnézel az éjszakai égboltra: ott fenn valaki barlangokat keres, veszélyeket figyel, és előkészíti a terepet az emberiség következő nagy lépéséhez. Hát nem fantasztikus?