Műanyagból sütött süti – tudomány, ami meglepett

Hadd meséljek nektek valamiről, ami inkább sci-fi filmbe illene, pedig egy valódi laborban történik épp most.

Tudósok süteményt készítenek. Műanyagból.

Nem műanyag-ízesítésű vagy műanyag-formájú süteményt – azt értem ezen, hogy a süti alapanyagai tényleg műanyag palackokból és mezőgazdasági hulladékból származnak. És ha őszinte akarok lenni: miután megértettem, hogyan működik, őszintén izgat vagyok, hogy ez a technológia merre tart.

A probléma, ami valójában két lehetőség

Az, ami igazán megragadott ezen a kutatáson, amit a Southern Illinois University Carbondale-en végeznek: a tudósok két hatalmas globális problémát néztek meg – a műanyag-szennyezést és az élelmiszer-bizonytalanságot –, és azt gondolták: mi lenne, ha egyszerre szabadulnánk meg mindkettőtől?

Imádom az ilyen kreatív problémamegoldást.

A csapatot associate professor Lahiru Jayakody vezeti, és a kutatást a NASA finanszírozta. Az űrügynökség olyan módszereket akart fejleszteni, amelyekkel hosszú küldetések során lehet élelmet előállítani – ott ugye nem lehet pizzát rendelni a Földről. Ha belegondolsz, egy évekig tartó Mars-utazáson az űrhajósoknak csak azzal kell beérniük, ami rendelkezésükre áll.

A műanyag tulajdonképpen szénmolekulák hosszú láncai. Az étel is. A kérdés tehát az lett: szét tudjuk bontani az egyiket és újraépíteni a másikká?

Bemutatom a mini élelmiszer-gyárat: az élesztőgombát

Itt válik igazán érdekessé a dolog. A kutatók nem bonyolult kémiai reakciókat végeznek a laborban. Mikroorganizmusokat használnak – konkrétan genetikailag módosított élesztőgombákat –, hogy elvégezzék a nehéz munkát.

„Az élősködők nagyon okosak" – mondta Jayakody. „Ezért használjuk a tulajdonságaikat az általunk okozott problémák megoldására."

Nem tudom, ti mit gondoltok, de én ezt egyszerre látom reménykeltőnek és kissé alázatosítónak. Hatalmas műanyag-szennyezési problémát hoztunk létre, de elég okosak vagyunk ahhoz is, hogy a mikroszkopikus élőlények segítségét kérjük a megoldáshoz.

A folyamat így működik: először a műanyagot (mondjuk azokat a műanyag palackokat, amiket lelkiismeret-furdalás nélkül dobálunk a szelektív hulladékgyűjtőbe) és a mezőgazdasági hulladékot (kukoricacsutka, levelek, efféle) egy úgynevezett oxidatív hidrotermális oldásnak vetik alá. Ne ijesszen meg a fancy elnevezés – csak annyit kell tudni, hogy ez egy módszer, ami a makacs anyagokat kisebb molekulákra bontja, amelyeket a mikrobák ténylegesen fel tudnak használni.

Ezeket a kisebb molekulákat aztán specially programmed élesztőgombáknak adják. Az élesztő, amit a legjobban csinál, ezeket a beviteli anyagokat fehérjékké, zsírokká, vitaminokká és ízesítő vegyületekké alakítja.

A süti evolúciója

A végeredményt µBitesnek hívják (ejtsd: „mikrobájt", mert a tudósok állítólag imádják a prefixumokat). Gondoljunk rá úgy, mint fehérjében gazdag süteményekre, de 3D nyomtatóval készülnek.

A kutatók különböző élesztő-törzseket tervezhetnek, hogy különböző alapanyagokat állítsanak elő. Egy törzs vanília-ízt állít elő növényi anyagból. Egy másik pedig a műanyagból származó molekulákat képes béta-karotinná alakítani, amit a szervezet A-vitaminná dolgoz fel.

Jelenleg bizonyos összetevőket, például keményítőt, rostot és édesítőszereket még külső forrásokból kell beszerezni. De a csapat dolgozik azon, hogy a mikrobák ezeket az összetevőket is előállítsák. Képzeljük el azt a jövőt, ahol szinte minden az ételünkben ezekből a apró biológiai gyárakból származik.

Megennéd egyáltalán?

Na, az égető kérdés: hogyan ízlik ezek a műanyagból készült sütemények?

Itt a őszinte válasz: senki sem tudja biztosan még. A kutatók még várják az intézményi jóváhagyást, mielőtt hivatalos ízlelési teszteket végezhetnének. Egyelőre a résztvevők csak a sütemények szagát értékelték.

De itt jön a meglepő rész: a legtöbb ember azt mondta, hajlandó lenne megenni a µBites-t, ha olyan helyzetben lenne, amikor kevés az élelmiszer. Ami teljesen logikus, nem? Amikor elég éhes vagy, nem fogsz nagyon válogatni, honnan származik a vacsorád.

A csapat azt is próbálja, hogy a sütemények vonzóbbá váljanak akkor is, amikor más étel is elérhető. Végül is ahhoz, hogy ez a technológia igazán elterjedjen, az embereknek tényleg enniük kell akarniuk – nem csak végső megoldásként elfogadniuk.

Miért számít ez az ízlelési факторon túl?

Nézzük, megértem, hogy a műanyagból készült étel gondolata kiválthatja a undorító faktorot. Ez teljesen érthető. De gondoljunk egy pillanatra nagyobb léptékben.

Ez a technológia forradalmi lehet a katasztrófaelhárítás, a katonai műveletek vagy az olyan közösségek számára, amelyek egyszerre küzdenek hulladékkezelési kihívásokkal és élelmiszer-hiánnyal. Olyan dolgokról beszélünk, amelyekkel a passzívákat – az összes műanyag szemetet, ami a hulladéklerakókban és az óceánokban halmozódik fel – értékes eszközökké alakíthatjuk.

És az űralkalmazások nyilvánvalóak. Ha az emberiség valaha hosszú küldetésekre indul a Marsra vagy azon túlra, az űrhajósoknak fenntartható élelmiszerforrásokra lesz szükségük, amelyeket nem kell folyamatosan újra ellátni a Földről.

„Mikrobákat használunk, hogy a süteményt vonzóbbá, fogyasztóbarátabb termékké fejlesszük" – mondta Sandhya Jayasekara graduate hallgató, aki a projektben használt élesztő-törzsek nagy részét tervezte.

A kutatók remélik, hogy ezek a sütemények néhány éven belül elkészülhetnek a nagyközönség számára. Kíváncsi vagyok, mi történik, amikor az első ember ténylegesen megkóstolja és elmondja, normális sütemény ízű-e vagy sem.

Addig is figyelemmel kísérem ezt a területet (a szójáték szándékos) őszinte érdeklődéssel. Néha a legnagyobb problémáink megoldásai a legváratlanabb helyekről érkeznek – még abból a műanyag palackból is, amit nap mint nap eldobunk.

Ti mit gondoltok? Kipróbálnátok egy ilyen süteményt, ha ezzel csökkenthetnénk a műanyag-hulladékot? Szívesen hallanám a gondolataikat a kommentekben.