Íme valami, ami másképp gondolkodtat majd kőkorszaki őseinkről.
A tudósok nemrégiben bizonyítékot találtak arra, hogy Indonéziában az emberek már körülbelül 25 000 évvel ezelőtt rágcsálták (vagy inkább szívogatták) a beteldiót pszichoaktív hatásai miatt. Nem 3 500 évvel ezelőtt, ahogy azt korábban hittük. Húszezer-ötszáz év. Ez lenyűgöző, ha igazán elgondolkodsz rajta.
A Griffith Egyetem Adam Brumm professzora által vezetett kutatócsoport indonéz régészekkel együttműködve Szulavézi ősi emberi maradványait vizsgálta. Valami szokatlanra bukkantak: két vadászó-gyűjtögető egyén fogain mély, szokatlan barázdák voltak, az egyikük kb. 25 000–16 000, a másik pedig kb. 7 000 évvel ezelőtt élt. Ezek nem a durva ételek fogyasztásából adódó szokványos kopásnyomok voltak, hanem lekerekített, ismétlődő jellegű sérülések – olyanok, amelyek ugyanannak a cselekvésnek az ismétléséből származnak.
És mi volt ez a cselekvés? Beteldió szívogatása.
Tudom, mire gondolsz: „Beteldió? Ez valami egzotikus dolognak hangzik, amit soha nem próbáltam.” Jogos. De itt egy érdekes tény a következő vacsorapartira: a beteldió valójában a negyedik legszélesebb körben használt pszichoaktív szer a bolygón, közvetlenül az alkohol, a koffein és a nikotin után. A ma élő emberek körülbelül egy tizede használja. Dél-Ázsiában és a Csendes-óceán térségében rendkívül elterjedt. Csak éppen a nyugati országokban nem honosodott meg, ami valószínűleg azért van, mert legtöbbünk soha nem is hallott róla.
Ami igazán lenyűgözött ebben a felfedezésben, az a kutatók módszere. Nem csupán a fogakat vizsgálták meg, és ennyi lett volna. Kísérleteket végeztek, amelyek során beteldiókat áztattak mesterséges nyálban, majd az eredményeket emberi idegi receptorokon tesztelték. A cél? Annak kiderítése, hogy a teljes beteldiók szívogatása (a mai, bonyolultabb előkészítési módszerek nélkül) valóban kábító hatást vált-e ki.
És kiderült, hogy igen, kivált.
A beteldió hatóanyaga az arekolin, amely enyhe eufóriát és éberséget okoz a felhasználóknak. A modern felhasználók általában oltott mész hozzáadásával (amely lényegében porított, égetett kagylóhéj) gyorsítják a felszívódást. Ám úgy tűnik, őseinknek nem volt szükségük erre a lépésre. A diók elég hosszú ideig tartó szívogatása elegendő arekolint szabadított fel az agyműködés megváltoztatásához. Megdöbbentő, igaz?
De itt jön a rész, ami igazán felkeltette a figyelmemet. A kutatók észrevették, hogy ezeknek az ősi vadászó-gyűjtögetőknek általában meglehetősen rossz volt a fogazatuk. És az arekolin? Természetes fájdalomcsillapítóként hat. Elméletük szerint az emberek eredetileg a fogfájás enyhítésére kezdhették el szívogatni a beteldiót. Olyan, mint egy természetes gyógyszer.
A csavar? Ugyanaz a szer, amivel jobban érezték magukat, hosszú távon valószínűleg rontotta a fogazatuk állapotát. Hoppá.
Ez a felfedezés teljesen felforgatja azt, amit a droghasználat történetéről gondoltunk. Sokáig az volt az uralkodó nézet, hogy a pszichoaktív szerek széles körű használata csak azután