A 25 ezer éves drogprobléma, amit egy indonéz barlangban találtak

El kell mondanom nektek valamit, amin mostanában nagyon sokat gondolkodom.

Képzelj el egy barlangot Indonéziában, Sulawesi szigetén. Régészek éppen ősi emberi maradványokat ásnak ki – vadász-gyűjtögetőket az utolsó jégkorszakból, nagyjából 16-25 ezer évvel ezelőttről. Van néhány régi zápfoguk és állkapocs-darabjuk. Semmi különösnek nem tűnik.

Aztán valaki közelebbről megnézi.

És发现了凹槽okat. Kerek, üreges nyomokat a fogakon, amik nem illenek semmilyen ismert fogászati betegséghez.

Mi a csoda történhetett itt?

A fogak mesélnek

A helyzet egyre érdekesebb lesz. A kopásminták nagyon konkrét történetet mesélnek el. Ha megnézed, hogyan kopnak a fogak normális rágástól vagy szokásoktól, van egyfajta minta. De ez? Ez más volt.

A kutatók észrevették, hogy a zápfogak olyan sérüléseket mutatnak, amelyek arra utalnak: valamit a száj hátsó részében tároltak, és ismételten ide-oda mozgatták a két oldal között. Nagyjából akkora és olyan formájú tárgyról van szó, mint egy betel-dió – az areka-pálma kemény magja.

Az ősi ember összeszorította a fogaival, néha rágni kezdte, majd a nyelvével egyik oldalról a másikra tolta. Újra és újra. Évekig, valószínűleg.

Az eredmény? A fogak olyan súlyosan kopottak, hogy legalább egy esetben egészen a fogbélig leértek.

De minek rágtak drogokat az őseink?

Jó kérdés. És őszintén szólva, ez az, ami ezt a történetet annyira érdekessé teszi.

Ma Ázsia és Óceánia számos részén még mindig rágják a betel-diókat. Általában betel-levelbe csavarva, oltott meszet hozzáadva (ez segít felszabadítani az aktív vegyületeket), és stimulánsként használják – valamire, ami energiát és enyhe mámort ad.

De ezek az ősi emberek? Nekik nem volt betel-levelük vagy meszük. Egyszerűen... szopogatták a kemény magokat.

Akkor miért csinálták?

A vezető elmélet szerint a betel-diókat gyógyszerként kezdték használni. Konkrétan fogfájásra. És itt jön a szinte elviselhetetlen irónia: a magok szopogatása idővel koptatta a fogaikat, ami több fájdalmat okozott, ami arra késztette őket, hogy több betel-dióhoz nyúljanak. Egy ördögi kör, ami kellemetlenül ismerősen hangzik, ugye?

A kutatók felfedezték, hogy a betel-diók tartalmaznak egy arekolin nevű vegyületet. Amikor rágják vagy szopogatják a diót, ez a vegyület aktivál bizonyos receptorokat az agyban – konkrétan azokat, amelyek a figyelemben, tanulásban és memóriában játszanak szerepet. Ismerősen hangzik? Nem véletlenül – hasonló útvonalakon működik, mint a nikotin.

Szóval ezek az ősi emberek nem csak a fogfájást tompították. Rúgtak. Rendszeresen. Akár évekig, mielőtt meghaltak.

De ami igazán megfogott...

A vizsgálatban a második egyén nagyjából 6300-7600 évvel ezelőtt élt. Ez ezernyi évvel az első halála után van. És a fogai ugyanazokat a kopásmintákat mutatták.

Ez nem egyszeri eset volt. Nem volt véletlen. Ezen a szigeten az emberek ezernyi éven át csinálták ugyanezt. Generációról generációra visszatértek ugyanazokhoz a növényekhez, hogy enyhítsék a fogaik fájdalmát, és valószínűleg közben megtalálták azt a kellemes mámort is.

Sokat beszélünk az emberi történelemről, arról, hogy mindig is kerestük az értelmet, a kapcsolatot, a művészetet és a fejlődést. De kevesebbet beszélünk erről az emberi természet másik oldaláról – arról a részről, amelyik mindig is kereste a módját, hogyan változtassa meg a tudatát, hogyan escaped a fájdalomtól, hogyan érezzen valami mást.

A szomorú rész

A modern betel-dió rágás komoly szájhigiéniai problémákkal jár: extrém fogkopás, ínybetegségek, elszíneződött fogak, szuvasodás, és a többi. Ismerősen hangzik?

Az ősi fogak hasonló károsodást mutattak. Ezek az emberek valószínűleg rengeteg fájdalmat éltek át, és azt a fájdalmat kezelték azzal a valamivel, ami még rosszabbá tette.

Eszembe juttat valamit, amit ma is látunk különböző szerekkel. A megkönnyebbülés csapdává válik. A gyógyszer betegséggé.

Miért fontos ez?

Őszintén, szerintem van valami mélyenszántó abban, hogy ilyen messzire visszamenőleg találunk bizonyítékot droghasználatra. Néha modern problémaként kezeljük a szerhasználatot, a bonyolult, stresszes világunk következményeként. De ezek az eredmények valami mélyebbre utalnak – talán az emberi természet egy alapvető aspektusára, ami a fajunk legkorábbi napjaitól velünk él.

A fájdalomban élő emberek megkönnyebbülést kerestek. A megkönnyebbülés mellékhatásokkal járt. A mellékhatások több fájdalmat okoztak. És megy ez körbe-körbe.

Nem változtunk annyit, mint gondolnánk.

Legközelebb, amikor őstörténetről olvasol – piramisok, barlangrajzok, korai mezőgazdaság – jusson eszedbe ez a történet. Valahol, egy barlangban, nem olyan messze a sulawesi barlangtól, őseink ugyanazzal az emberi dilemmával küzdöttek, amivel mi ma: hogyan kezeljük a szenvedést, és milyen árat vagyunk hajlandóak fizetni azért, hogy jobban érezzük magunkat.

Ez egy 25 ezer éves történet.

És őszintén? Kicsit kevésbé ítélkezően tekintek az emberek szerhasználati küzdelmeire. Nagyon, nagyon régen csináljuk ezt.

Forrás: Popular Mechanics - https://www.popularmechanics.com/science/archaeology/a73739305/worlds-oldest-drug-habit