Miért szívják magukba a dongók a nehézfémeket?

Szeretem nézni, ahogy a dongókbumliznak a kertemben. Van valami ellenállhatatlan abban, ahogy virágról virágra dülöngélnek — szőrösek, elszántak, és mindig van rajtuk valami vicces. De nemrég belefutottam egy kutatásba, ami teljesen más megvilágításba helyezte ezeket a kis rovarokat — és őszintén szólva, elég szomorú lett tőle.

A Cambridge-i Egyetem kutatói felfedezték, hogy a dongók agyonszennyezettek nehézfémekkel — sokkal jobban, mint a méhek, még akkor is, ha ugyanazon a területen szedik a virágport. Hétszer annyi szennyeződés a pollenszemcsékben, és nagyjából háromszor annyi a testükben. Ez azért elgondolkodtató.

De mi folyik itt?

A kutatók Cambridgeshire-ban végezték a munkát — ez egy olyan hely, ahol a talajszennyezés általában alacsony szintű, messze nem valami ipari sivatag. Összehasonlították a dongó- és méhkolsóinokat, amelyek egymás mellett éltek. Az eredmények meghökkentőek voltak. Ugyanaz a környék, ugyanazok a virágok — de teljesen más mértékű kitettség.

És most jön a fő kérdés: miért van ekkora különbség két rovarfaj között, amelyek ugyanott élnek? A válasz az, hogy a két faj meglepően másképp él és táplálkozik, és ezek a különbségek összeadódnak.

Az alföldi tényező

Valami, amin eddig nem igazán gondolkodtam: a dongók a föld alatt fészkelnek. Kis kolóniákban élnek, mindössze 50-500 egyeddel, lyukakban vagy levélhalmok alatt. A méhek ezzel szemben a felszínen építik fel otthonukat — üreges fákban vagy kaptárakban, és a kolóniáik 30 000-60 000 egyedből állhatnak.

Szóval a dongók eleve közvetlen kapcsolatban vannak a talajjal — és bármivel, ami abban a talajban megtalálható, beleértve a nehézfémeket is. Ez nem egy ideális kiindulópont.

A táplálékgyűjtési szokások közötti különbségek

De igazán érdekes lesz, ha megnézzük, hogyan gyűjtenek táplálékot ez a két faj.

A méhek a hosszú távú ingázók a rovarvilágban. Akár 10 kilométerre is elrepülhetnek a kaptártól virágot keresve, és a több tízezres dolgozósereg hatalmas területet képes lefedni. Ha tehát egy virágfolt épp szennyezett talajban nő, a méheknek rengeteg más lehetőségük van.

A dongók? Ők inkább az otthonülők típusok. Jellemzően 1,5 kilométeren belül maradnak a fészek körül. És mivel a kolóniájuk csak néhány száz egyedből áll a méhek tizezrei helyett, a "szállítási sugaruk" sokkal kisebb. Ha a fészek közelében lévő virágok nehézfémeket szívnak magukba, a dongóknak kevesebb alternatívájuk van.

Van még egy tényező. A méhek általában sokféle virágból gyűjtenek pollent, ami szépen hígítja a szennyeződéseket. A dongók kicsit specializáltabbak, kevesebb növénytípusról gyűjtenek kisebb mennyiségű pollent. Ha pedig ezek a konkrét növények több fémet szívnak fel a talajból, akkor az a szennyezés koncentráltabban jelenik meg a dongók begyűjtött pollenjében.

A szőrös testnek van egy hátulütője

És itt jön egy részlet, amit különösen lenyűgözőnek találtam: a dongók sokkal szőrösebbek a méheknél.

Tudom, tudom — általában úgy gondoljuk, hogy a szőrösség jó dolog, ugye? De ezek a kis szőrszálak valójában megragadják a port és a apró levegőben lebegő részecskéket, amelyek nehézfémeket tartalmazhatnak. Mindezt beletömik a pollenkosaraikba, és hazaviszik a fészekbe. Tehát valahogy az a bájos szőrösség, amit annyira szeretünk bennük, valójában ellenük dolgozik, amikor szennyezésről van szó.

Miért fontos az alacsony szintű szennyezés is?

A kutatók hangsúlyozták, hogy a legtöbb fémmennyiség nem volt olyan magas, hogy közvetlenül megölje a méheket. De a lényeg az, hogy még az alacsonyabb nehézfémszintek is finom, de valóban fontos módon befolyásolhatják a méhek egészségét.

Károsodhat a tanulás és a memória — ez elhanyagolható problémának tűnik, amíg nem gondolunk bele, hogy a méheknek bonyolult környezetben kell navigálniuk, hogy élelmet találjanak. Ha nem emlékeznek, hol vannak a jó virágok, az már gond. A nehézfém-expozíció csökkent szaporodással, kevesebb utóddal és a fiatal méhek fejlődésének zavaraival is összefügg.

Dr. Sarah Scott, a kutatás vezetője találóan fogalmazott: ezek a hatások nem drámaiak vagy feltűnőek, de fontos módon alááshatják a méhek egészségét és a kolónia sikerességét.

És van még egy dolog, ami a dongókat sebezhetőbbé teszi: a kisebb kolóniákkal még néhány dolgozó elvesztése is nagyobb hatással lehet az egész kolónia működésére. Eleve sokkal kisebb csapattal dolgoznak.

Mit tehetnek a kertészek?

Mielőtt azonban mindenki feladná és abbahagyná a kertészkedést, hallgassuk meg: a kutatók továbbra is azt akarják, hogy ültessünk virágokat. Komolyan.

A méheknek táplálék kell. Nektárra és pollenre van szükségük a túléléshez. És a beporzásbarát kertek előnyei továbbra is messze felülmúlják a kockázatokat, még ha az élelem tartalmaz is némi szennyeződést. Nem fogjuk megoldani a nehézfém-szennyezést a kertekben azzal, hogy abbahagyjuk a kertészkedést — csak elvennénk egy létfontosságú élelmiszerforrást azoktól a lényektől, amelyek már amúgy is küzdenek.

Amit viszont ez a kutatás sugall, az az, hogy szélesebb körben kell gondolkodnunk arról, hogyan kezeli a táj a szennyezést. És emlékeztet minket arra, hogy a különböző fajok teljesen másképp tapasztalhatják meg ugyanazt a környezetet. Attól, hogy a méhek jól érzik magukat, még nem biztos, hogy a szőrös rokonaik csendben nem küzdenek nagyobb toxinterheléssel.

Szóval ültessük csak a vadvirágokat. Támogassuk a helyi dongókat. És talán gondoljunk a nagyobb képre — követeljük a tisztább talajt, kevesebb ipari szennyezést és egészségesebb ökoszisztémákat minden kis zümmögő barátunknak.