Amikor a tudomány meggondolja magát

Van az a pillanat, amikor már biztos vagy valamiben, aztán jön egy új adat, és minden felborul. Pont ez történt nemrég a paleontológiában. És nem is baj – sőt, pont ettől működik a tudomány.

A 2017-es szenzáció

2017-ben brazíliai kőzetekben apró, fonalas kövületekre bukkantak. A kutatók szerint ezek a félmilliárd éves maradványok talán a legkisebb állatok nyomait őrizték meg – azokat, amelyek homokszemek között élnek a tengerfenéken. Ha ez igaz, akkor ez lett volna az első bizonyíték ilyen lények létezésére ennyire régről.

Kételyek és új eszközök

Bruno Becker-Kerber viszont nem volt meggyőzve. A csapatával modernebb technikákat vetett be: speciális röntgen-tomográfiát és részecskegyorsítót használtak. Ezekkel a kövületek belsejét is meg tudták vizsgálni anélkül, hogy széttörték volna őket.

Amit az új vizsgálat mutatott

A részletek nem illettek az eredeti elképzeléshez. Seholt nem találtak feltúrt üledéket vagy szemcsés „alagútbélést”, amit egy állat mozgása hagyott volna maga után. Ehelyett sejtfalak és rendezett szerkezetek látszottak – ezek inkább mikrobákra jellemzőek.

A fonalakat pirit és vas-oxid borította. Ezek a vegyületek kén-dúsító baktériumok tevékenysége során keletkeznek, amikor elpusztult szerves anyagot bontanak le. A méretük is inkább baktériumokhoz és algákhoz illett, mintsem állatokhoz.

Mi volt tehát a valóság?

Valószínűleg vörös és zöld algák, nagyobb kéntartalmú baktériumok és cianobaktériumok maradványai őrződtek meg a kőzetben. Nem szenzációs állatnyomok, hanem egy ősi mikrobiális közösség.

Miért fontos ez?

Senki sem hibázott 2017-ben. Akkor az elérhető adatok alapján ésszerű volt az állati nyomok gondolata. Amikor jobb eszközök jöttek, a kutatók újra megnézték a leletet, és korrigálták magukat. Ez nem gyengeség – ez a tudomány lényege.