Rendben, itt a vallomás ideje: imádom, amikor a tudósok elismerik, hogy tévedhetnek. Mert legyünk őszinték: kitalálni, hogyan működik az egész univerzum, nehéz. Nagyon nehéz.
Képzeljétek el tehát az örömömet, amikor rábukkantam egy friss kutatásra, amely arra utal, hogy a sötét energia – a modern fizika egyik legszélesebb körben elfogadott fogalma – valójában nem is létezik. Figyelem, spoiler: az univerzum tágulása nem gyorsul, és minden, amit eddig tudni véltünk, alapos átgondolásra szorulhat.
Mi is pontosan a sötét energia?
Mielőtt belevágnánk a drámába, győződjünk meg róla, hogy ugyanazon a hullámhosszon vagyunk. A sötét energia lényegében az univerzum módja annak magyarázatára, hogy miért tűnik úgy, mintha idővel egyre gyorsabban tágulna. Látjátok, amikor a csillagászok távoli, felrobbanó csillagokat (technikailag Ia típusú szupernóvákat) vizsgáltak, valami különöset észleltek: ezeknek a kozmikus tűzijátékoknak a fénye halványabb volt a vártnál, ami arra utalt, hogy az univerzum tágulása valójában gyorsul.
Ez hatalmas jelentőségű felfedezés volt, amikor a 90-es évek végén megtörtént. Olyan nagy, hogy a mögötte álló kutatók 2011-ben Nobel-díjat kaptak érte. Az ötlet az volt, hogy egy misztikus „sötét energia” – valamilyen láthatatlan, gravitáció-ellenes erőként viselkedő jelenség – taszítja szét mindent.
A kozmológusok többsége azóta is elég meggyőződött erről az ötletről. Beépült az univerzum standard modelljébe, amely lényegében a kozmosz megfelelője a séf titkos receptjének.
De most jön a csavar
Íme Oxfordból Subir Sarkar professzor, valamint az indiai Tata Alapvető Kutatási Intézet kutatói. Ezek az emberek úgy döntöttek, hogy újra megvizsgálják ugyanazt a szupernóva-adatbázist, amelyet mindenki más is használ – konkrétan a Pantheon+ nevű adathalmazt, amely több mint 1 700 ilyen haldokló csillag megfigyeléseit tartalmazza.
Itt válik igazán érdekessé a dolog: a kutatók azt találták, hogy az Ia típusú szupernóvák fényereje valójában attól is függ, amit senki sem vett teljesen figyelembe korábban – a felrobbanó csillagok életkorától. Ha ezt nem korrigáljuk gondosan, tévesen arra a következtetésre juthatunk, hogy az univerzum gyorsul, miközben valójában teljesen más történik.
„Azt találtuk, hogy az Ia típusú szupernóvák fényereje függ attól, hogy milyen korú csillagokból származnak” – magyarázta Sarkar professzor. „Ha ezt a hatást nem vesszük figyelembe, az téves következtetéshez vezethet, miszerint a tágulási ütem gyorsul.”
Amikor alkalmazták ezt a korrekciót? A kozmikus gyorsulásra utaló bizonyítékok gyakorlatilag eltűntek. Sőt, elemzésük arra utal, hogy a tágulás valójában lassulhat.
De várjatok – még furább. Amikor azt vizsgálták, hogy ez a látszólagos gyorsulás minden irányban azonos-e (ahogy a standard modell feltételezi), valami feltűnőt tapasztaltak: a gyorsulás főként egyetlen irányba mutatott – abba az irányba, amerre mi magunk helyileg mozgunk a térben. Ha a sötét energia valós lenne és felelős lenne ezért, nem számítana, merre nézünk. Az univerzumnak minden irányban ugyanúgy kellene kinéznie.